Damon's Love.♥

XXXI. rész: Egy átlagos nap Mystic Falls-ban

Próbáltam becsukni az ajtót, de Klaus ott termett és megfogta. Hátráltam, mert tudtam, hogy akar tőlem valamit, valamit amit én nem akarok. Hátráltam, de már egyszer behívtam a házba, így nem tudtam ellene mit tenni. Megfogta a karomat és mosolyogva mondta:

- Szia Elena.

- Mit akarsz?

- Békülj ki Emily-vel...!

- Arra ne számíts Klaus! Tartozom neked, és tényleg bármit megteszek, ami neked segít! Amivel meg tudom hálálni, hogy megmentetted Taylor életét... de NEM FOGOK KIBÉKÜLNI EMILY-VEL!!

- Majd meglátjuk. - mondta mosolyogva, és a vámpírgyorsaságával a suliba vitt. Senki nem volt már ott, hiszen 6 óra elmúlt. Próbáltam ellen állni, de nem tudtam.

- Klaus eressz el!

- Beszélni fogsz Emily-vel, és ki fogsz vele békülni!

- Engedj el! Ez fáj!

- Itt is vagyunk. Nézd csak Emily, hogy ki jött hozzád!

- Elena.

- Nem lennék itt, ha a "pasid" nem rángatott volna ide erőszakkal!

- Klaus! Bántottad Elena-t?

- Bántanám a barátnődet? Csak azért hoztam, hogy kibéküljetek.

- Emily nem kell védened! Nem fogok kibékülni veled azok után, amit velem tettél. Csak szállj le rólam, oké?

- Sajnálom Elena!

- Nem érdekel! Inkább menjetek Klaus-sal bulizni. Akarj neki jót! Rám nem kell vigyáznod! El tudom dönteni, hogy kell-e nekem Damon vagy sem.

- Ó Damon? Eddig még Taylor volt. Gyorsan váltasz... - mondta gúnyolódva.

- Szállj le rólam Klaus! Szálljatok le rólam mind a ketten!

- Nem érdekel Elena! Akár mit teszek te nem bocsájtasz meg, és nem tudok már mit kitalálni. Légy boldog Damon-nel! - mondta Em, és gyors léptekben elment az iskolából.

- Ejnye Elena... Én azt kértem, hogy békülj ki vele. Tartozol nekem. De már van is ötletem, hogy mit kell tenni ellene.

- Mit kell megtennem, hogy ne tartozzak neked?

- Ó... Neked semmit. Annyit, hogy vársz itt 5 percet. - mondta egy ördögi mosollyal az arcán, én pedig félni kezdtem. Vártam öt percet, és jött is Klaus.

- Gyere velem. - mondta nevetve, és a testnevelés terembe vitt, ahol megláttam

Damon-t.

- Szia. Hát te?

- Nem tudom. Mindjárt kiderül... - mondta Damon.

- Ez vicces lesz. - mondta Klaus még mindig azzal az ördögi mosollyal az arcán, és megharapta Damon-t.

- Uram Isten! Damon! Klaus! Klaus gyere vissza! - kiabáltam neki, aki már bizonyára messze járt. - Nem! Nem! Ez az én hibám. - mondtam zokogva, Damon pedig próbált vigasztalni.

- Ez nem a te hibád Elena.

- De az én hibám, mert nem békültem ki Em-mel. Hazaviszlek! Várj felhívom Emily-t.

- Menjünk közben.

- Csak az a hülye hangposta! 

" Emily! Sajnálom! Sajnálom oké? Kibékülök veled, csak beszélj Klaus-sal! Könyörgöm Emily - itt már annyira sírtam, hogy alig tudtam beszélni - ! Kérlek hívj gyorsan! Klaus megharapta Damon-t, és ha nem iszik a véréből meg fog halni! Kérlek! Kérlek beszélj vele, és nem fogok haragudni rád! Könyörgöm Emily!!! "

- Gyere! - mondta Damon, aztán megfogta a kezem, és a vámpírgyorsaságával fel is vitt a szobájába. - Arra kérlek Elena, hogy csak akkor gyere ide ha már Klaus ad a véréből. Nem akarlak bántani, és pár óra múlva hallucinálni fogok.

- Nem hagylak itt Damon! Feküdj le! Nagyon izzadsz. 

- Elena menj el!

- NEM! Nem hagylak itt, és ne próbálj meg megigézni! Hozok egy pohár vizet, és egy vizes rongyot. - találtam egy rongyot, azt bevizeztem, valamint töltöttem egy pohár vizet Damon-nek, és ittam egy kis verbénát, hogy ne tudjon megigézni. - Tessék. Igyál egy picit.

- Elena. menj haza! - próbált megigézni Damon, és tudtam, hogy ez lesz.

- Tudod... Nem kéne itthon verbénát tartanotok...

- Nem tudlak meggyőzni, hogy elmenj, igaz?

- Igaz... Te jó ég! A fejed szinte már lángol. Feküdj le!

- Jól vagyok Elena.

- Nem úgy néz ki. - őriztem, és folyamatosan folyt róla a víz. Én még ilyet nem is láttam. Annyira rossz volt látni, hogy ilyen rossz állapotban van.

- Annyira sajnálom Damon. Ez az egész az én hibám.

- Hányszor akarsz még bocsánatot kérni Elena? Nem a te hibád!

- Már legalább 6 hangüzenetet hagytam Em telefonján, és vagy nem vette észre, vagy nem akar segíteni. 

- Elena kérlek menj el. Nem vagyok jól, és nem akarlak bántani.

- Ne is próbálj elküldeni!!! - mondtam és melléfeküdtem.

- Szeretlek Damon. Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe az egészbe. De Em segíteni fog!

- Ne sajnáld Elena. Ő Klaus. Kénye kedvére szórakozik, és azt tesz amit akar. Senki nem tudja meggyőzni az ellenkezőjéről.

- Damon... Ez akkor is az én hibám.

- Számít az, hogy kinek a hibája? Csak... szeretnék elbúcsúzni tőled. Klaus nem fog segíteni.

- Nem Damon! Nem adhatjuk fel! Nem kell elbúcsúzni! Felhívom Klaus-t, és beszélek Taylor-ral és újra hívom akár százszor is Em-et.. De nem fogsz meghalni! Ne búcsúzkodj Damon ! Kérlek ne!

- Sajnálom Elena. De ismerem Klaus-t...

- Damon maradj csendbe! Csak... Maradj.. csendbe... - mondtam neki, és megcsókoltam.

Annyira jó csók volt, és ez számomra felejthetetlen marad. Ebben a pillanatban toppant be Emily és Klaus a szobába, de már nem látták a csókot.

- Emily! Köszönöm! - siettem oda hozzá, és átöleltem, hogy Klaus lássa, megbocsátottam neki.

- Ennyire nehéz volt Elena?

- Inkább csak gyógyítsd meg és menj!

- Megtetted amire kértelek.. Szóval meggyógyítom, de ha ez a megbocsátás dolog csak színjáték, akkor nem fogom megmenteni többet az életét.

- Nem színjáték! Nem kockáztatok többet! Csak mentsd meg az életét! Kérlek Klaus!

- Tudod, hogy akkor megint tartozni fogsz nekem, ugye?

- De hisz ez a te hibád! Megtettem amire kértél, ezért megmentettem Damon életét.

- Milyen naiv vagy Elena... - mondta nevetve, és beleharapott a kezébe. Megitatta Damon-t a vérével, aztán folytatni akarta de Em közbe szólt.

- Klaus! Ne kérd Elena-t, hogy tartozzon neked! Most az egyszer, kérlek... Legyen egy jó napja is. Kérlek!

- Emily! Tudod te, hogy milyen lehetőséget szalasztunk így el?

- Nem akarom kihasználni a legjobb barátnőmet ! Kérlek Klaus! A kedvemért!

- Rendben... Elena boldog lehetsz. Köszönd Emily-nek!

- Inkább megköszönném mind a kettőtöknek. Emily köszönök mindent! Tényleg. Megmentetted Damon életét. Illetve ezt te tetted Klaus, és köszönöm... De ha te nem vagy, akkor nem kell megmentened Damon életét sem... Szóval azt ne várd el, hogy kedvelni foglak!

- És mit szólnál egy csajos délutánhoz? - kérdezte Em.

- Valamit szeretnék még elintézni, de holnap bepótolhatjuk, rendben?

- Á.. Értem. Akkor holnap. Szia.

- Sziasztok. - köszöntem el tőlük, és mikor kimentek az ajtón Damon-höz fordultam. - Annyira sajnálom, hogy át kellett ezt élned miattam, de most már minden jó lesz. Én mondtam, hogy Emily segíteni fog!

- Semmi nem lesz rendben Elena. Te megcsókoltál!

- És te visszacsókoltál. Mi ebben a baj? Hiszen ez azt jelenti, hogy szeretjük egymást.

- Nem Elena. Te egy gyenge pillanatomban kaptál el. Köztünk... Nem kéne történnie semminek.

- Miért Damon? - kérdeztem meglepődötten, könnyes szemekkel

- Mert... Én nem szeretlek Elena. - hazudott a szemembe Damon, aki ebben már profi volt. Nem szóltam semmit... Csak álltam ott könnybe lábadt szemekkel, és Damon szemeibe néztem. Láttam benne a fájdalmat, és éreztem, hogy hazudik. Látszott rajta, hogy mennyire nem szerette volna, ha ezt kell tennie, de ő ezt látta helyesnek, és nekem pedig el kellett ezt fogadnom. Kimentem a szobájából, és elindultam hazafelé. Útközben szaladtam, szaladtam zokogva, és Taylor állt előttem hirtelen.

Taylor-ral a házam előtt találkoztam, és be is jött, hogy megtudja mi történt.

- Klaus megharapta Damon-t, és haldoklott. Csókolóztunk... És éreztem, hogy szeret... De amikor Klaus meggyógyította és elment Damon azt mondta, hogy nem szeret, és, hogy nekünk nem lehet közös jövőnk. - próbáltam elmondani neki röviden, miközben zokogtam. - Nem értem, hogy miért. Miért? Miért nem akar tőlem semmit?

- Sajnálom Elena. - mondta Taylor, és a helyzetet kihasználva megcsókolt.

Én pedig annyira rossz passzban voltam, hogy nem gondolkodtam, és lefeküdtem Taylor-ral. Mikor felébredtem, rájöttem, hogy mekkora marhaságot követtem el, és gyorsan lezuhanyoztam, aztán átöltöztem. Mire kiértem már Taylor is ébren volt.

- Szia. - mondta mosolyogva.

- Figyelj Taylor... Én.. Sajnálom, de ami az előbb történt..., az.. Számomra semmit nem jelent. Csak egy gyenge pillanatom volt.

- Számodra semmit nem jelent Elena? - kérdezte Taylor csalódottan, és dühösen.

- Sajnálom Taylor... De ezt senkinek nem szabad megtudnia.

- Ennyit jelentett neked? Egy kis "felejtsük el Damon-t" kaland voltam?

- Te használtál ki Taylor! Kihasználtad, hogy sebezhető vagyok, és ágyba vittél, pedig tudod, hogy Damon-t szeretem. Te miattad van ez az egész.

- Szóval én vagyok a hibás? Tudtommal ehhez 2 ember kell...

- Az igaz. Én is benne voltam ebben a dologban, de csak mert a legsebezhetőbb pillanatomat kihasználva, te egyből rám hajtottál. Takarodj el innen!

- Elena!

- Takarodj!

- Mi ez a kiabálás? - kérdezte Chris aki belépett a szobába.

- Semmi. Taylor épp menni készült. - mondtam neki, de ő sem hülye. Levágta a dolgot abból, hogy Taylor félmeztelen volt, rajtam pedig egy köntös volt... Taylor elment, én pedig már sírva ültem le az ágyra.

- Elena. Mi a baj? - kérdezte Chris, aki próbált vigasztalni.

- Semmi. Minden oké. - töröltem le a könnyeimet.

- Igen... Látom. - mondta ironikusan, és átölelt. - Ha nem akarod elmondani nem kell, csak ne sírj!

- Soha ne légy szerelmes! SOHA! - mondta neki zokogva, és a fejemet az ölébe hajtottam.