XXXI. rész: A gyilkosságok

Reggel mikor bekapcsoltam a TV-t a híradó egyből Mystic Falls-ot emlegette, 3 gyilkossággal.

"-Tegnap éjjel három helyen is állattámadás történt. Úgy látszik ismét visszatértek a gyilkos farkasok, bár egy szemtanú vámpírokról beszél.

   - Egy vámpír volt az! Nem vagyok őrült! Mindent láttam! Vérbe lábadt szemei voltak, és könyörtelenül megölt egy ártatlan férfit. Nem vagyok őrült!

- Nyilatkozta egy férfi, aki, mint már kiderült alkohol és drogok hatása alatt állt."

Ekkor kikapcsoltam a TV-t és felhívtam Klaus-t.

- Szia! Elena vagyok.

- Szia. Még egy szívesség kéne? Imádok veled üzletelni. 

- Most nem ezért hívtalak. Te ölted meg ezeket az embereket?

- Te is? Ma már David és Kat is ezzel zaklatott... Miért rám gondol egyből mindenki?

- Még kérdezed? - hallatszott egy hang a háttérben, aki valószínűleg David volt

- Szóval nem te voltál?

- Nem. Kérdezted már a te lovagodat?

- Most Damon-re célzol?

- Ki másra?

- Hát nem voltál egyértelmű. Egyébként még nem beszéltem vele.

- Akkor itt az ideje. - mondta az ördögi hangján, és lerakta a telefont. Én pedig elindultam Damon-höz. Útközben találkoztam vele, és ő is mondani akart valamit, mert mielőtt megszólalhattam volna megállított.

- Szia Elena. Éppen hozzád indultam.

- Hát ez vicces... Mert én is téged kerestelek.

- Akkor kezdd te.

- Csak azt akartam kérdezni, hogy tudsz valamit az éjjeli 'állattámadásról'?

- Te most arra célzol, hogy én voltam? Érdekes, hogy ezzel gyanúsítasz, amikor én bocsánatot akartam kérni, mert tegnap nem voltam valami kedves. Ezt a dolgot kedvesebben is el mondhattam volna. És én idióta elindultam hozzád, közölni veled, hogy sajnálom... Mikor te meg akarsz engem gyanúsítani.

- Én nem akartalak meggyanúsítani, csak kérdeztem, hogy tudsz - e róla valamit, mert nem Klaus volt az.

- Kat?

- Ő is Klaus-t kérdezte meg róla. Nem ő volt.

- Akkor ki?

- Én is ezt akartam megtudni. De ezek szerint te sem tudsz semmiről.

- Egyik Mikaelson sem volt?

- David az erkölcsös, és ő is egyből Klaus-hoz ment, Kat-ről tudsz, Klaus-ról szintén, Matt pedig a bál után elhagyta Mystic Falls-ot. Szóval csak Taylor maradt, vagy egy ismeretlen vámpír..

- És Em.

- Ő biztosan nem tett volna ilyet. De azért felhívom.

- Szia Elena. Hallottál a halálesetekről?

- Igen. Nem te voltál?

- Én? Elena. Ugye ez most nem komoly?!

- Klaus és a többi ősi nem volt, Damon-nel most beszéltem, és ha csak te vagy Taylor be nem valljátok, akkor egy olyan vámpír van a városban, akiről eddig nem tudtunk.

- És hamarabb meggyanúsítasz engem, mint Taylor-t? Egyáltalán miért vagy annyira biztos abban, hogy nem Damon tette?

- Nem gyanúsítalak Emily, csak próbálom kideríteni, hogy ki tette. Miért kell mindenkinek ilyen durván reagálnia? Egyébként tudom, hogy nem ő tette és kész. Nem hazudna nekem.

- Ebben meg miért vagy ennyire biztos? - kérdezte Damon. Közben bementünk hozzájuk.

- Talán hazudnál?

- Nem... De mi van ha most is hazudok? - kérdezte mosolyogva.

- Ne szórakozz már! Inkább próbáljuk kideríteni, hogy ki volt az.

- Odamegyek én is! - mondta Emily és lerakta a telefont.

- Taylor nincs itthon?

- Nincs.

- Damon beszélni akartam veled még 1 dologról.

- Miről? - kérdezte Damon kíváncsian, amikor Taylor belépett a házba.

- Taylor te voltál az? - kérdeztem dühösen, mert nagyon haragudtam rá a tegnap esti miatt, és mert érdekelt, hogy ki tette ezt.

- Micsoda? Nekem erre most nincs időm. Fáradt vagyok, és le szeretnék feküdni. - mondta Taylor és felment a szobájába.

- Állj csak meg öcsi! - mondta Damon utána és már csak egy nagy zajt hallottam. Damon betörte Taylor ajtaját. Én pedig szaladtam fel, hogy megnézzem mi történik.

- Mit művelsz? - kiabált rá Taylor.

- Te tetted igaz? Megöltél 3 ártatlan embert!

- És ha igen, akkor mi van? - kérdezte Taylor, és felvette a már tegnapi kávét az ágy melletti polcról.

- Mi bajod van Taylor? Teljesen más vagy, mint amilyennek megismertelek.

- Nem is ismersz Elena. Én ilyen vagyok valójában.

- Nem hiszem, hogy egy olyan ember lennél, aki kihasznál, és meggyilkol másokat.

- Kit használt ki? - kérdezte Damon, aki már szinte semmit sem értett.

- Ezt akartam elmondani az előbb. Engem.

- Én használtalak ki? Te vigasztalódtál nálam.

- Mit műveltél Elena-val? Valaki elmondhatná mi történt...

- Tegnap este együtt voltunk. - mondta Taylor egy elégedett mosollyal

- Nagyon elégedett vagy igaz? - kérdeztem dühösen, és közben elég kínosan éreztem magam.

- Hát igen. - mondta mosolyogva, én pedig dühösen leindultam. A lépcső előtt állított meg Damon, aki a semmiből került elém.

- Te lefeküdtél Taylor-ral?

- Igen. Kihasznált engem, és ... - ekkor Damon közbevágott dühösen

- Ehhez két ember kell Elena. Kettő!

- Tudom. De ha te akkor nem utasítasz el olyan durván, akkor nem lettem volna annyira magam alatt. Taylor ezt kihasználva vitt ágyba.

- Elena ne mentegetőzz, és ne fogd rám ezt az egészet!

- Nem mentegetőzöm! És nem fogom rád! tudom, hogy ez az én hibám. De magamtól soha nem feküdtem volna le vele!

- Igen persze... - mondta Damon ironikusan.

- Egyáltalán miért borultál ki ennyire? Hiszen te nem szeretsz! Akkor miért zavar ez?

- Nem zavar Elena! Csak.. Taylor egy idióta, és most ismét olyan , mint  régen, így pedig már nem örülnék neki ha összejönnétek.

- Ezek után szerinted összejönnék vele?

- Lefeküdtél vele Elena!

- Amit meg is bántam. - mondtam neki, és ekkor valaki kopogott az ajtón. - Kinyitom, hagyd csak! Úgy is menni készültem. - mondtam neki lehangoltan, és megfordultam.

- Szia Elena.

- Szia Em. Menjünk.

- Valami baj van?

- Elmesélem, oké?

- Rendben. Menjünk. - mondta Em, közben Damon és Taylor folytatta az egymás piszkálását, és a veszekedést.

- Csak nem féltékeny vagy? - kérdezte mosolyogva Taylor.

- Elengedtem, miattad. Önzetlen voltam, és mindent megbánva átengedtem neked Elena-t, te pedig így elszúrod, és kihasználod őt.

- Én csak megszereztem magamnak.

- Szerinted megkaptad?

- Talán nem?

- Hát ha szerinted most már a tiéd, akkor elég nagy tévedésben éled az életed. Sok sikert a lányhoz tesó! - mondta Damon, és kiment a szobából.

Eközben én mindent elmeséltem Em-nek.

- Lefeküdtél Taylor-ral?

- Igen. tudom, hogy nem kellett volna, de megtettem. Nem akartam, és Taylor kihasználta ezt az egész helyzetet.

- Sajnálom Elena.

- Én is. Most egy ideig nem akarok fiúkat tudni a közelemben.

- Megértelek. Akkor nem voltak valami jók a napjaid...

- Hát nem. - mondtam neki, és ekkor csörgött Em telefonja.

- Szia.

- Szia. Ide tudnál jönni? - kérdezte tőle Klaus.

- Most éppen Elena-val vagyok.

- Menj csak nyugodtan. Én megleszek.

- Biztos? 

- Igen.

- Indulok. Hová menjek?

- Gyere a parkba. - mondta neki Klaus, és lerakta a telefont.

- Biztosan nem lesz gond ha elmegyek? - kérdezte Emily, és már Damon is itt volt.

- Nem lesz gond. Menj csak.

- Akkor sziasztok.

- Szia.

- Szia. - köszönt neki Damon is.

- Hát te? - kérdeztem.

- Csak gondoltam megnézem, hogy jól vagy - e.

- Hát a jól egy erős túlzás, de megvagyok.

- Sziasztok. - jött oda Taylor is, akinek véres volt a szája.

- Megint megöltél valakit? - kérdeztem tőle ijedten.

- Talán igen... - mondta mosolyogva.

- Miért teszed ezt?

- Látom, hogy fáj neked amit Elena-val tettem. - mondta Damon-nek vidáman Taylor

- Miért fájna neki?

- Mert szeret téged Elena.

- Tessék? - kérdeztem meglepődve, és Damon-re néztem.

- Te részeg vagy. - mondta, és ránézett Taylor-ra.

- Talán most majd átérzed amit én éreztem. - mondta dühösre váltva Taylor, és ekkor megharapta a nyakamat. Először egy szúró érzést, aztán egy hatalmas fájdalmat éreztem, ami miatt sikítottam egy nagyot. Damon ott termett, és leszedte rólam Taylor-t. Taylor egyből eltűnt, Damon pedig megitatott a vérével. Aztán magához szorított, és hazavitt. Lerakott az ágyamra, és ottmaradt velem.

- Damon?

- Igen?

- Itt maradnál velem estére? - kérdeztem, mert ezzel közelebb kerülhettem hozzá, és mert nem szívesen maradtam volna ezek után egyedül úgy, hogy Taylor-t már behívtam a házunkba egyszer.

- Persze. - mondta és odafeküdt mellém az ágyba.

- Köszönöm.

- Semmiért nem kell hálásnak lenned. Ha én nem vagyok, akkor Taylor nem harap meg.

- És honnan veszed ezt?

- Mindegy. Inkább beszéljünk másról.

- Rendben. Miről? - kérdeztem mosolyogva.

- Hát beszélhetünk arról is, hogy milyen jól nézek ki... De lehetsz te is a téma. - mondta mosolyogva, hogy felvidítson egy kicsit.

- Hát nem is tudom, hogy melyik az érdekesebb téma. - mondtam neki én is, színlelve, hogy vidám vagyok.

- Elena. Nem ártana ha valakinek elmondanád, hogy mi van benned. Nem fogod bírni, ha mindent magadban tartasz.

- És még is kinek mondjam el? Neked?! Téged ez úgy sem érdekel. Csak azt hinnéd, hogy gyenge vagyok.

- Ugyan már Elena! Miből gondolod, hogy nem érdekel?

- Hát rendben. Mindent elmesélek.

Kezdjük azzal, hogy mire lennél kíváncsi?

- Igazából mindenre. Hogy milyen vagy valójában, és ,hogy mi nyomja a szívedet.

- Hát. Akkor kezdem azzal, hogy én valójában egy nagyon érzékeny lány vagyok, aki eléggé könnyen beleszeret emberekbe, nagyon könnyen megsértődik, sokat sír, és nagyon sokat szenvedett már. 

Eléggé naiv vagyok, és túlságosan könnyen bocsájtok meg azoknak, akiknek nem érdemelnék meg.

Az utóbbi pár nap pedig annyira borzalmas volt, hogy azt elmesélni nem tudom.

Kezdjük azzal, hogy összevesztem Emily-vel, Aztán felbukkant az állítólagos testvérem, akire miattad egyáltalán nem emlékszem. - itt láttam a bűntudatot a szemében, ezért hozzátettem, és megfogtam a kezét  - De emiatt ne emészd magad! 

Aztán elhagytam a nyakláncomat... Ami még most sincsen meg. Mindegy. Nem is lényeg már.

Utána Taylor megcsókolt, kétszer is.

Ezután téged megharapott, hozzáteszem miattam, Klaus... És megcsókoltalak, te pedig visszacsókoltál. Aztán elküldtél engem elég durván... Most pedig mikor reggel bekapcsoltam a TV-t.. kiderült, hogy egy számomra eddig teljesen biztonságos városban 3 embert is meggyilkolt Taylor, aztán engem is megharapott. 

Röviden összefoglalva... Elegem van az életemből.

- Ilyet ne is mondj Elena! Néhány problémán tudok segíteni, ha nem ittál verbénát ismét.

- Nem ittam. Melyiken?

- Vissza tudom hozni az emlékeidet a testvéredről, és ha szeretnéd elfeledheted a mai napot is.

- A mai napot semmiképp! Emlékezni akarok arra, hogy Taylor-nak sohasem bocsájthatok meg! Emlékezni akarok, hogy mekkorát csalódtam benne, és, hogy mekkora egy szemétláda. Ezt nem akarom elfelejteni. Viszont annak örülnék ha emlékeznék a testvéremre.

- Rendben. Akkor nézz rám Elena.

Emlékezz mindenre, amit az első találkozásunkkor elfeledtettem veled.

Emlékezz a testvéredre Christian-ra, és emlékezz arra, hogy mi történt vele. De ne érezz fájdalmat miatta, és ne is magadat hibáztasd!

- Köszönöm Damon!

XXXI. rész: Egy átlagos nap Mystic Falls-ban

Próbáltam becsukni az ajtót, de Klaus ott termett és megfogta. Hátráltam, mert tudtam, hogy akar tőlem valamit, valamit amit én nem akarok. Hátráltam, de már egyszer behívtam a házba, így nem tudtam ellene mit tenni. Megfogta a karomat és mosolyogva mondta:

- Szia Elena.

- Mit akarsz?

- Békülj ki Emily-vel...!

- Arra ne számíts Klaus! Tartozom neked, és tényleg bármit megteszek, ami neked segít! Amivel meg tudom hálálni, hogy megmentetted Taylor életét... de NEM FOGOK KIBÉKÜLNI EMILY-VEL!!

- Majd meglátjuk. - mondta mosolyogva, és a vámpírgyorsaságával a suliba vitt. Senki nem volt már ott, hiszen 6 óra elmúlt. Próbáltam ellen állni, de nem tudtam.

- Klaus eressz el!

- Beszélni fogsz Emily-vel, és ki fogsz vele békülni!

- Engedj el! Ez fáj!

- Itt is vagyunk. Nézd csak Emily, hogy ki jött hozzád!

- Elena.

- Nem lennék itt, ha a "pasid" nem rángatott volna ide erőszakkal!

- Klaus! Bántottad Elena-t?

- Bántanám a barátnődet? Csak azért hoztam, hogy kibéküljetek.

- Emily nem kell védened! Nem fogok kibékülni veled azok után, amit velem tettél. Csak szállj le rólam, oké?

- Sajnálom Elena!

- Nem érdekel! Inkább menjetek Klaus-sal bulizni. Akarj neki jót! Rám nem kell vigyáznod! El tudom dönteni, hogy kell-e nekem Damon vagy sem.

- Ó Damon? Eddig még Taylor volt. Gyorsan váltasz... - mondta gúnyolódva.

- Szállj le rólam Klaus! Szálljatok le rólam mind a ketten!

- Nem érdekel Elena! Akár mit teszek te nem bocsájtasz meg, és nem tudok már mit kitalálni. Légy boldog Damon-nel! - mondta Em, és gyors léptekben elment az iskolából.

- Ejnye Elena... Én azt kértem, hogy békülj ki vele. Tartozol nekem. De már van is ötletem, hogy mit kell tenni ellene.

- Mit kell megtennem, hogy ne tartozzak neked?

- Ó... Neked semmit. Annyit, hogy vársz itt 5 percet. - mondta egy ördögi mosollyal az arcán, én pedig félni kezdtem. Vártam öt percet, és jött is Klaus.

- Gyere velem. - mondta nevetve, és a testnevelés terembe vitt, ahol megláttam

Damon-t.

- Szia. Hát te?

- Nem tudom. Mindjárt kiderül... - mondta Damon.

- Ez vicces lesz. - mondta Klaus még mindig azzal az ördögi mosollyal az arcán, és megharapta Damon-t.

- Uram Isten! Damon! Klaus! Klaus gyere vissza! - kiabáltam neki, aki már bizonyára messze járt. - Nem! Nem! Ez az én hibám. - mondtam zokogva, Damon pedig próbált vigasztalni.

- Ez nem a te hibád Elena.

- De az én hibám, mert nem békültem ki Em-mel. Hazaviszlek! Várj felhívom Emily-t.

- Menjünk közben.

- Csak az a hülye hangposta! 

" Emily! Sajnálom! Sajnálom oké? Kibékülök veled, csak beszélj Klaus-sal! Könyörgöm Emily - itt már annyira sírtam, hogy alig tudtam beszélni - ! Kérlek hívj gyorsan! Klaus megharapta Damon-t, és ha nem iszik a véréből meg fog halni! Kérlek! Kérlek beszélj vele, és nem fogok haragudni rád! Könyörgöm Emily!!! "

- Gyere! - mondta Damon, aztán megfogta a kezem, és a vámpírgyorsaságával fel is vitt a szobájába. - Arra kérlek Elena, hogy csak akkor gyere ide ha már Klaus ad a véréből. Nem akarlak bántani, és pár óra múlva hallucinálni fogok.

- Nem hagylak itt Damon! Feküdj le! Nagyon izzadsz. 

- Elena menj el!

- NEM! Nem hagylak itt, és ne próbálj meg megigézni! Hozok egy pohár vizet, és egy vizes rongyot. - találtam egy rongyot, azt bevizeztem, valamint töltöttem egy pohár vizet Damon-nek, és ittam egy kis verbénát, hogy ne tudjon megigézni. - Tessék. Igyál egy picit.

- Elena. menj haza! - próbált megigézni Damon, és tudtam, hogy ez lesz.

- Tudod... Nem kéne itthon verbénát tartanotok...

- Nem tudlak meggyőzni, hogy elmenj, igaz?

- Igaz... Te jó ég! A fejed szinte már lángol. Feküdj le!

- Jól vagyok Elena.

- Nem úgy néz ki. - őriztem, és folyamatosan folyt róla a víz. Én még ilyet nem is láttam. Annyira rossz volt látni, hogy ilyen rossz állapotban van.

- Annyira sajnálom Damon. Ez az egész az én hibám.

- Hányszor akarsz még bocsánatot kérni Elena? Nem a te hibád!

- Már legalább 6 hangüzenetet hagytam Em telefonján, és vagy nem vette észre, vagy nem akar segíteni. 

- Elena kérlek menj el. Nem vagyok jól, és nem akarlak bántani.

- Ne is próbálj elküldeni!!! - mondtam és melléfeküdtem.

- Szeretlek Damon. Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe az egészbe. De Em segíteni fog!

- Ne sajnáld Elena. Ő Klaus. Kénye kedvére szórakozik, és azt tesz amit akar. Senki nem tudja meggyőzni az ellenkezőjéről.

- Damon... Ez akkor is az én hibám.

- Számít az, hogy kinek a hibája? Csak... szeretnék elbúcsúzni tőled. Klaus nem fog segíteni.

- Nem Damon! Nem adhatjuk fel! Nem kell elbúcsúzni! Felhívom Klaus-t, és beszélek Taylor-ral és újra hívom akár százszor is Em-et.. De nem fogsz meghalni! Ne búcsúzkodj Damon ! Kérlek ne!

- Sajnálom Elena. De ismerem Klaus-t...

- Damon maradj csendbe! Csak... Maradj.. csendbe... - mondtam neki, és megcsókoltam.

Annyira jó csók volt, és ez számomra felejthetetlen marad. Ebben a pillanatban toppant be Emily és Klaus a szobába, de már nem látták a csókot.

- Emily! Köszönöm! - siettem oda hozzá, és átöleltem, hogy Klaus lássa, megbocsátottam neki.

- Ennyire nehéz volt Elena?

- Inkább csak gyógyítsd meg és menj!

- Megtetted amire kértelek.. Szóval meggyógyítom, de ha ez a megbocsátás dolog csak színjáték, akkor nem fogom megmenteni többet az életét.

- Nem színjáték! Nem kockáztatok többet! Csak mentsd meg az életét! Kérlek Klaus!

- Tudod, hogy akkor megint tartozni fogsz nekem, ugye?

- De hisz ez a te hibád! Megtettem amire kértél, ezért megmentettem Damon életét.

- Milyen naiv vagy Elena... - mondta nevetve, és beleharapott a kezébe. Megitatta Damon-t a vérével, aztán folytatni akarta de Em közbe szólt.

- Klaus! Ne kérd Elena-t, hogy tartozzon neked! Most az egyszer, kérlek... Legyen egy jó napja is. Kérlek!

- Emily! Tudod te, hogy milyen lehetőséget szalasztunk így el?

- Nem akarom kihasználni a legjobb barátnőmet ! Kérlek Klaus! A kedvemért!

- Rendben... Elena boldog lehetsz. Köszönd Emily-nek!

- Inkább megköszönném mind a kettőtöknek. Emily köszönök mindent! Tényleg. Megmentetted Damon életét. Illetve ezt te tetted Klaus, és köszönöm... De ha te nem vagy, akkor nem kell megmentened Damon életét sem... Szóval azt ne várd el, hogy kedvelni foglak!

- És mit szólnál egy csajos délutánhoz? - kérdezte Em.

- Valamit szeretnék még elintézni, de holnap bepótolhatjuk, rendben?

- Á.. Értem. Akkor holnap. Szia.

- Sziasztok. - köszöntem el tőlük, és mikor kimentek az ajtón Damon-höz fordultam. - Annyira sajnálom, hogy át kellett ezt élned miattam, de most már minden jó lesz. Én mondtam, hogy Emily segíteni fog!

- Semmi nem lesz rendben Elena. Te megcsókoltál!

- És te visszacsókoltál. Mi ebben a baj? Hiszen ez azt jelenti, hogy szeretjük egymást.

- Nem Elena. Te egy gyenge pillanatomban kaptál el. Köztünk... Nem kéne történnie semminek.

- Miért Damon? - kérdeztem meglepődötten, könnyes szemekkel

- Mert... Én nem szeretlek Elena. - hazudott a szemembe Damon, aki ebben már profi volt. Nem szóltam semmit... Csak álltam ott könnybe lábadt szemekkel, és Damon szemeibe néztem. Láttam benne a fájdalmat, és éreztem, hogy hazudik. Látszott rajta, hogy mennyire nem szerette volna, ha ezt kell tennie, de ő ezt látta helyesnek, és nekem pedig el kellett ezt fogadnom. Kimentem a szobájából, és elindultam hazafelé. Útközben szaladtam, szaladtam zokogva, és Taylor állt előttem hirtelen.

Taylor-ral a házam előtt találkoztam, és be is jött, hogy megtudja mi történt.

- Klaus megharapta Damon-t, és haldoklott. Csókolóztunk... És éreztem, hogy szeret... De amikor Klaus meggyógyította és elment Damon azt mondta, hogy nem szeret, és, hogy nekünk nem lehet közös jövőnk. - próbáltam elmondani neki röviden, miközben zokogtam. - Nem értem, hogy miért. Miért? Miért nem akar tőlem semmit?

- Sajnálom Elena. - mondta Taylor, és a helyzetet kihasználva megcsókolt.

Én pedig annyira rossz passzban voltam, hogy nem gondolkodtam, és lefeküdtem Taylor-ral. Mikor felébredtem, rájöttem, hogy mekkora marhaságot követtem el, és gyorsan lezuhanyoztam, aztán átöltöztem. Mire kiértem már Taylor is ébren volt.

- Szia. - mondta mosolyogva.

- Figyelj Taylor... Én.. Sajnálom, de ami az előbb történt..., az.. Számomra semmit nem jelent. Csak egy gyenge pillanatom volt.

- Számodra semmit nem jelent Elena? - kérdezte Taylor csalódottan, és dühösen.

- Sajnálom Taylor... De ezt senkinek nem szabad megtudnia.

- Ennyit jelentett neked? Egy kis "felejtsük el Damon-t" kaland voltam?

- Te használtál ki Taylor! Kihasználtad, hogy sebezhető vagyok, és ágyba vittél, pedig tudod, hogy Damon-t szeretem. Te miattad van ez az egész.

- Szóval én vagyok a hibás? Tudtommal ehhez 2 ember kell...

- Az igaz. Én is benne voltam ebben a dologban, de csak mert a legsebezhetőbb pillanatomat kihasználva, te egyből rám hajtottál. Takarodj el innen!

- Elena!

- Takarodj!

- Mi ez a kiabálás? - kérdezte Chris aki belépett a szobába.

- Semmi. Taylor épp menni készült. - mondtam neki, de ő sem hülye. Levágta a dolgot abból, hogy Taylor félmeztelen volt, rajtam pedig egy köntös volt... Taylor elment, én pedig már sírva ültem le az ágyra.

- Elena. Mi a baj? - kérdezte Chris, aki próbált vigasztalni.

- Semmi. Minden oké. - töröltem le a könnyeimet.

- Igen... Látom. - mondta ironikusan, és átölelt. - Ha nem akarod elmondani nem kell, csak ne sírj!

- Soha ne légy szerelmes! SOHA! - mondta neki zokogva, és a fejemet az ölébe hajtottam.

XXX. rész: Csókokban elmerülve

- Akkor most ...hová költözöl? Ashley-hez, vagy ide hozzám? Esetleg egy barátodhoz? Hogyan lesz?

- Hát.. Igazából arra gondoltam, hogy hazajövök. De ha te még nem állsz készen, akkor megoldom valahogy.

- Nyugodtan jöhetsz ide. Legalább jobban megismerjük egymást. Holnapra másoltatok egy kulcsot.

- Rendben. Akkor elmegyek a cuccaimért.

- Vidd a kulcsot is, mert nekem viszont el kell mennem a fotóstúdióba, utána pedig beugrok Damon-höz és Taylor-hoz megbeszélni ezt az egész mai napot.

- Oké. Akkor este találkozunk. Melyik lesz a szobám?

- Hát.. Gondolom az amelyik volt. Illetve bármelyik lehet, csak az enyém nem. De úgy is felismered. - mondtam mosolyogva.

- Persze. Akkor este.

- Igen. Szia. - mondtam és megöleltem. Gyorsan hívtam egy taxit az utca végére, ameddig olyan 5 perc az út, és mire odaértem rá 1-2 percre a taxi is megérkezett. A stúdióig kocsival 10 perc volt az út, és így késtem is egy kicsit. 

- Jó napot! Louis-hoz jöttem.

- Rendben. Mondja a nevét kérem.

- Elena Gilbert.

- Igen. Mondta, hogy egy Elena nevű hölgy jön hozzá kettőre. Egy kicsit elkésett. Siessen. A 2. emeleten forduljon balra, és menjen végig a folyosón. Az utolsó ajtó szemben mr. Louis irodája. Ott keresse.

- Köszönöm. - köszöntem meg a nőnek, és már siettem is fel az emeletre. Próbáltam kecsesen menni, hiszen ez egy modellekkel foglalkozó helység tele gyönyörű, csinos, és kecses nőkkel, vonzó és szexi férfiakkal. Itt szinte mindenki tudja az illemet. Én teljesen különb személyiség vagyok. Amikor az utolsó lépcsőn felléptem megbotlottam, és meglöktem egy embert. Elég durván reagált.

- Nem tudsz odafigyelni te szerencsétlen?

- Ne haragudj véletlen volt.

- Sokra megyek a bocsánatkéréseddel. - mondta flegmán ez a srác, és felhajtott fejjel elment.

- Hát akkor szia... - mondtam utána és már siettem is Louis-hoz. Kopogtam az ajtaján, és ki is szólt egy hang.

- Jöjjön be!

- Jó napot! Szia Louis. Bocsi a késésért, csak volt egy kis elintéznivalóm, és a taxi is elég lassú volt.

- Semmi gond! Gyere csak. Idekészítettem a képeidet. Meg akarod nézni őket?

- Hát a gépen már láttam, így azért mégis csak más. Persze. Ha nem zavarok.

- Ugyan már! Kit zavarnál? Hadd mutassam be a titkáromat Allen Johnson-t, és az egyik modellemet Daniel Turner-t. 

- Elena Gilbert. - mondtam és kezet fogtam mind a kettőjükkel. Hát... ha a kinézet alapján lennék szerelmes, akkor Damon-nek akadnának vetélytársai... De olyan szexi, mint ő meg akkor sem volt.

- Itt vannak a képek!

- Köszönöm. - mondtam, és ekkor a kezembe adta a képeket. Nem néztük még meg, hogy így "nagyobb kiadásban" milyenek, csak felajánlotta, hogy kikísér.

- Kikísérjelek?

- Csak ha nem okoz problémát?

- Ugyan már. Menjünk! - mondta mosolyogva, és kinyitotta nekem az ajtót - Egyébként miért gondoltad meg magad?

- Hát.. El akartam csábítani egy fiút... De most már mindegy.

- Miért? Ne mondd ezt. Ezekkel a képekkel megmutatod neki a szépségedet.

- Á, nem az a baj... Mert csókolóztunk... De a testvére is szerelmes belém és ezért nem is akart összejönni velem, vagy.. Legalábbis ez volt az indok. Bonyolult.

- Hát ha nem akar összejönni veled, akkor egy idióta.

- Kedves vagy. - mondtam mosolyogva, és már az ajtóban is álltam.

- Nem akarod megnézni a képeket? 

- De persze. Van még időd megnézni velem? - kérdeztem.

- Még van 5 percem. Na nézzük.

- Ez egész jó lett.

- Igen. De ez jobb! - mutatott rá a képre úgy, mintha átkarolta volna a vállamat. Ekkor valahogyan odakerült Damon a kocsijával.

- Hát te meg? - kérdeztem csodálkozva, és Louis elvette a kezét a vállamról.

- Erre jártam. Örülök, hogy hamar túlléptél.

- Te miről beszélsz? Csak mutatta, hogy melyik kép tetszik neki a legjobban. Egyébként épp hozzátok tartottam. Elvihetnél már akkor, ha úgy is arra megyünk.

- Mondtam egy szóval is, hogy arra megyek? - kérdezte Damon, és vetettem rá egy flegma pillantást, és mielőtt megszólaltam volna folytatta - Szállj be!

- Szia Louis. Köszönöm a képeket!

- Szia Elena. Vigyázz magadra! - mondta, és szúrós tekintettel Damon-re nézett, aztán vissza rám.

- Megmutatod a képeket? - kérdezte Damon, miközben már indult is a kocsival.

- Vezetés közben? Már az is veszélyes ha te vezetsz.. Még adjak a kezedbe képeket is? Azzal csak elvonnám a figyelmedet. - vágtam hozzá humorizálva, mert rettentően rossz állapotban voltam miatta, és legszívesebben bőgtem volna.

- Vicces lány vagy.

- Tudom. Taylor otthon van?

- Ha nincs ló jó a szamár is.. Mielőtt eljöttem, otthon volt.

- Damon jobban tennéd ha befognád a szádat, mert nem ugrándoztam örömömben mikor elutasítottál, és nem azért akarok Taylor-hoz menni, hogy ha már veled nem jött össze akkor vele hátha sikerül, hanem azért mert beszélnem kell veletek. Örülnék, hogy ha nem tennél úgy, mintha semmi sem történt volna délelőtt.

- Ajjaj! Valami durvát tehettem ha ennyire dühös vagy rám.

- Téged még valamennyire megértelek, de nem ugrálok örömömben, viszont Taylor-tól nem ezt vártam volna...
- Láthatnám a képeket akkor vagy majd ha Taylor is ott lesz?
- Végül is... Miattad készültek. Most már látom, hogy feleslegesen, de ezt akkor még nem tudhattam.
- Miattam?
- Nem mindegy?! Tessék.

- Ú... Ezek nagyon jók lettek! - mondta Damon mosolyogva.

- Köszönöm. Melyik lett a legjobb?

- Nem tudom. Mind nagyon jó lett. De szerintem a kutyás lett a legjobb.

- Nekem is az tetszik a legjobban. - mondtam mosolyogva. - Tudod... Idegesít, hogy nem tudok rád haragudni. Annyira szemét voltál, és csak úgy ott hagytál engem... Csak játszottál velem. De én nem tudok rád haragudni. Valahogy... Jóban szeretnék lenni veled.

- Nem tehetek róla, hogy ennyire szexi vagyok.

- Más sem kell nekem csak egy szexi seggfej... - mondtam flegmán, mert Damon már megint nem vett komolyan. Ekkor megérkeztünk, kiszálltam a kocsiból és előre mentem.

- Szia Elena! - köszönt rám Taylor, én pedig nem válaszoltam csak becsuktam az ajtót.

- Szia Taylor....

- Baj van?

- Hát beszélnem kell veled... Mert nem ezt vártam volna. Tényleg azt hittem, hogy te más vagy, mint Damon! Azt hittem őszinte vagy velem, és mindent elmondasz...

- Mi történt?

- Christian történt.

- Christian? A testvéred Christian?

- Nahát.. Akkor igaz. Mindenről tudtál, és még sem szóltál egy szót sem.

- Talán hittél volna nekem?

- Miért fontos ez? Jogom van tudni ha van egy testvérem! Te semmit sem mondtál, pedig én mindent elmondtam neked! A kezdetben egyáltalán nem bíztam benned, és féltem tőled... Mostanra pedig minden titkomat tudod! Te mégsem voltál hozzám őszinte. Miért?

- Elena nekem nem volt jogom ezt elmondani neked! Ha meg kellett tudnod, hogy van egy testvéred, akkor azt neki kellett személyesen elmondania. Nekem nincs jogom hozzá.

- Nem ezt vártam volna tőled. - kiabáltam Taylor-ral és bejött Damon is.

- Folytassátok csak nyugodtan. - mondta Damon a jellegzetes félmosolyával.

- Ebben neked is van egy kevés szereped nem gondolod? Te már láttál engem 4 évvel ezelőtt, kitörölted az emlékeimet, elütöttél egy ártatlan kislányt akinek még nem is segítettél, és ráadásul miattad tűnt el a testvérem, akinek most kedve támadt hazatoppanni!

- Sajnálom Elena. Azóta már változtam! Nem ugyanaz a Damon vagyok, aki akkor voltam.

- Az lehet... De miattad vesztettem el a testvéremet, és még csak megemlíteni sem próbáltad, hogy már találkoztunk. Az első alkalommal éreztem valami szorongást mikor megpillantottalak. És délelőtt megcsókoltál. Megcsókoltál, aztán elmentél. Ennyit jelentek neked? - kérdeztem könnyes szemmel. - Miért játszadozol velem Damon?

- Én nem játszok veled! Bár meg nem történté tehetném azt a csókot.

- Szerencsémre, hogy kaptam Taylortól ezt a nyakláncot, különben már megigéztél volna, ismét! - mondtam félig sírva, de dühösen, és a nyakláncomhoz nyúltam. - A nyakláncom! Elvesztettem! Hol van a nyakláncom?

- Elena. Hol jártál? - kérdezte Taylor.

- Hát... A képekért mentem el, Damon hozott kocsival,

- Akkor én megnézem a kocsit, te addig nézz körül a ház előtt, Damon te pedig menj el arra a helyre ahol Elena dolgozik.

- Mystic Falls-i Modellképző Akadémia vagy mi... De mindegy. - tettem hozzá, hogy hitelesebbnek tűnjön.

- Mindegy! Megnézem a kocsit. Ti is menjetek.

- Oké. - mondta Damon. Amikor Taylor kiment az ajtón rám nézett és elindult felém. - Elena...

- Ne Damon! Ne tedd ezt velem! Nem akarok ismét próbálkozni nálad, mikor te csak játszol velem! Kérlek ne tedd!

- Tudnod kell, hogy én nagyon szeretlek, de nem akarok neked fájdalmat okozni.

- Damon. Nem okoz fájdalmat! Akkor ne érdekeljen Taylor! Most ne! Most rám gondolj!

- Szeretlek Elena!

- Akkor miért nem lehetünk együtt? - kérdeztem de Damon nem válaszolt, csak megcsókolt.

- Megint ennyi az egész igaz? - kérdeztem a csók után, amit gondolom búcsúcsóknak szánt.

- Nézz rám Elena. Felejtsd el amit délelőtt mondtam neked, felejtsd el a délelőtti csókot. Csak azért nem voltál iskolába, mert migréned volt. A mostani beszélgetésünkre sem fogsz emlékezni, se a csókra, se arra, hogy megigéztelek. - itt tartott pár másodpercnyi szünetet, és folytatta: - Viszlát Elena.

- Kérlek ne..! - mondtam neki, közvetlenül az igézés után, és hirtelen semmire sem emlékeztem. Damon eltűnt, én pedig nem értettem semmit.

- Megtaláltad? - kérdezte Taylor, aki jött be az ajtón.

- Mit?

- A nyakláncodat.

- Nem... Itt a házban nincs.

- A ház előtt?

- Ott még nem néztem. Damon hova ment?

- Abba a Modellképző akármibe...

- Akadémia! Mi olyan nehéz benne?

- Lényegtelen. Gyere nézzük meg a ház előtt.

- Nem érdekes Taylor. Felesleges. - mondtam neki könnyes szemmel.

- Mi a baj Elena? Történt valami? Damon mondott valamit?

- Semmit. Damon nem mondott semmit. Feleslegesen töröm magam, mert Damon-t ez nem érdekli... Nem szeret engem. 

- Elena. Nézz rám! - mondta, és a kezével gyengéden megfogta az államat, s majd lassan felemelte, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Annyira közel kerültünk egymáshoz, és Taylor az egyik leggyengébb pillanatomban kapott el,ezt kihasználva megcsókolt.

Megcsókolt, de nem szeretem őt. Nem szeretem, viszont a csók annyira gyengéd, annyira érzéki volt. Ezzel a csókkal még közelebb kerültem Taylor-hoz. Viszont éreztem, hogy volt ennél már volt sokkal jobb csókom is - amit Damon-től kaptam - , de mégsem emlékeztem rá. Amint feleszméltem a csók végén, zavarba jöttem, és lesütöttem a tekintetemet.

- Taylor, én sajnálom.

- Nem. Az én hibám. De ebben minden érzelem benne volt Elena. Érzem, hogy van valami köztünk.

- Igaz Taylor. Érzek valamit irántad, de a Damon iránt táplált érzéseim százszor erősebbek. Nem tudom kiverni a fejemből Damon-t, hiába kezdelek megszeretni téged is.

- Majd én segítek kiverni a fejedből Elena! - mondta Taylor, és ekkor ismét megcsókolt. Megcsókolt, én pedig ellöktem magamtól és felpofoztam.

- Sajnálom Elena. Csak segíteni akartam...

- Azzal ha akarata ellenére megcsókolod? - kérdezte Damon, aki végignézte az utolsó csókot az ajtóból. - Nem veszed észre, hogy én kellek neki?

- Damon. Nekem mi közöd van ahhoz, hogy mit csinálok és mit nem? - kérdezte Taylor Damon-től. - Egyébként is. Te lökted el magadtól.

- Nyugi. Nem szólok bele a szerelmi dolgaidba. Csak gondoltam szólok, hogy ott nem volt a nyaklánc.

- Értem. - mondtam elkeseredve - Mindegy. Azért köszönöm. Én viszont megyek. Sziasztok. - köszöntem el, és siettem haza. Mikor be akartam csukni az ajtót magam után, megláttam Klaus-t.

XXIX. rész: Az eltitkolt testvér

- Elena érzel valamit iránta? - kérdezte Damon kicsit idegesen, és megfogta a vállamat.
- Számít ez, hogyha téged szeretlek?
- Igen számít Elena.
- Nem tudom, hogy azért van -e mert megcsókolt... De van valami érzésem Taylor-ral kapcsolatban. Azt nem tudom megmondani, hogy mi, és azt sem tudom megmondani, hogy ez jó vagy rossz érzés-e... Viszont azt tudom, hogy téged szeretlek Damon! Amióta csak ismerlek.
- Elena! Tudom, hogy érzel irántam valamit! Érzem a csókjaidból. - szakított minket félbe Taylor.
- Sajnálom Elena. - mondta Damon, és egy puszit adott a homlokomra, aztán elindult.
- Mit? Damon! Kérlek ne csináld ezt! Most mi a baj?
- Nem tehetem ezt Taylor-ral. Mindig megszereztem azokat a lányokat akiknek tetszett, és akik neki tetszettek. Nem tehetem megint ezt vele. Ő szeret téged.
- És te nem? Ha nem akkor miért csókoltál meg? Egyáltalán minek csináltad akkor ezt az egészet? - kérdeztem , már sírva. De Damon nem válaszolt. Csak hallgatott. Megölelt és elment. A földre estem, és zokogtam. Nem értettem, hogy miért teszi ezt velem. - Ha úgysem akart velem összejönni miért csókolt meg? Miért játszadozik velem? - kérdeztem Taylor-tól, miközben próbáltam letörölni a könnyeimet. Fölösleges volt, hiszen a sírást nem tudtam abbahagyni. - Miért? 

Megölelt, és próbált nyugtatni. Taylor hazavitt, és ott maradt velem ameddig meg nem nyugodtam. Amikor elment, épp akkor állt az ajtóban Ashley azzal a fiúval, akivel a bálon táncolt.

- Sziasztok. Gyertek be.

- Szia. Christian vagyok.

- Elena. 

- Tudom.

- Ashley mesélt rólam?

- Nem kellett... Anélkül is tudtam rólad.

- Ezt... Hogy érted?

- Elena... Inkább ülünk le, oké?

- De miért? Mi történt?

- Nem emlékszel rám igaz?
- Miért kellene? - értetlenkedtem - Soha nem láttalak, ne haragudj.
- Chris.. Damon volt az. Úgy gondoltam, hogy ezt jó lenne együtt megbeszélni, és erről még neked sem szóltam. - szólt Christian-hoz Ashley.
- Most már igazán elmondhatná valaki, hogy miről van szó.
- Elena... Én a testvéred vagyok. - jelentette ki Chris óriási megdöbbenésemre.
- Micsoda? Ez már kezd nagyon rossz viccé fajulni Ashley.. Nekem nincsen testvérem.  Sohasem volt. És mit csinált Damon?
- Ő törölte ki az emlékeidet Chris-el kapcsolatban.
- Szerintem nem kéne tovább maradnotok. Remélem majd másnapra kijózanodtok..
- Elena nem vagyunk részegek! - mondta Christian, és a táskájában kezdett el turkálni.
- Mit keresel? - kérdeztem.
- Ezt. - és ekkor a legnagyobb megdöbbenésemre elővett egy képet amin ketten vagyunk.

- De... Ez.. Lehetetlen!

- Nem az Elena. 13 éves koromban bulizni mentem, és az egyik 18 éves "barátom" vezetett visszafelé. Eléggé részeg volt, és eltévedtünk. A legnagyobb tragédia az volt, hogy nekiütköztünk egy fának, miközben odanyomott a kocsi egy ártatlan embert. Megijedtem. Az az ártatlan kislány előttem halt szörnyet. A szemem láttára. Olyan messzire menekültem attól a helytől amilyenre csak tudtam. Sokkot kaptam, és az utat sem tudtam merre találnék haza. Féltem, hogy ha hazajövök ti büntetni és utálni fogtok. Így nem jöttem haza. Aki az autót vezette... Az a férfi törölte ki az emlékeidet velem kapcsolatban. Már nem emlékszem hogyan nézett ki, és a neve sem rémlik... De én azóta nem tértem vissza. Ashley odaköltözött ahol én laktam nevelőszülőknél.. Csak egy házzal arrébb. Én kértem meg, hogy ne szóljon rólam senkinek. Az ő emlékeit is ki akarták törölni, de mivel Ashley boszorkány... Ezért tudott ellene tenni valamit. Szóval a lényeg, hogy: Te a nővérem vagy Elena!

- Én... Ez annyira hihető történet.. És a kép is bizonyíték, de nem emlékszem rád, és arra a férfire sem. Semmit nem értek. Ashley miről beszéltek?

- Az a férfi Damon volt. Az a Damon, akibe annyira szerelmes vagy. Nagyon rég megismert téged.

- Nem. Ha elütött volna egy kislányt, akkor meg tudja gyógyítani. Meg gyógyította volna! Nem hagyta volna meghalni!

- Sajnálom Elena. De Damon nem olyan, mint amilyennek megismerted.

- Nem! Az nem lehet! Damon jó ember! Amióta itt van, még nem ölt meg senkit! - próbáltam elhitetni magammal, hogy Damon nem tett volna soha ilyet, de ekkor csöngettek. - Egy pillanat. - mondtam, és az ajtó felé siettem, hogy megnézzem ki az. Klaus.

- Szia Elena.

- Ne haragudj de ez nem épp a legmegfelelőbb pillanat. - próbáltam jelezni, hogy tűnjön el, és rá akartam csukni az ajtót; de nem hagyta.

- Elena tartozol nekem! Ezt ne feledd el! Megvan, hogy mit kell megtenned.

- Rendben, megteszem, csak most menj el. - mondtam neki, de a bal kezemben tartottam a képet, amit észre is vett.

- Felbukkant az elveszett testvér?

- Te miről beszélsz? Honnan tudsz erről az egészről? - faggattam Klaus-t, mert nem értettem, hogy hogyan jön ő is a képbe.

- Hát ahhoz, hogy el tudjam mesélni... Tudnom kell, hogy mennyit tudsz. ÉS be kéne jönnöm a házba is.

- Gyere be.... Tudom, hogy ő a testvérem volt, és azt is tudom, hogy hogyan tűnt el.. és azt is, hogy állítólag Damon vette el az emlékeimet.

- Szóval nagyjából mindent tudsz.

- Igen. Nagyjából. Kivéve, hogy hogyan jössz te a képbe és,hogy Damon miért nem segített volna ennek az ártatlan kislánynak. Elég gyorsan cselekedett volna. Hiszen vámpír! Segített volna neki!

- Elena! Te egyáltalán nem ismered Damon-t. - mondta Klaus mosolyogva - Damon régen egy vadállat volt, aki mindenkit könyörtelenül megölt, vagy csak szimplán végignézte a halálukat. Megkérték, hogy törölje ki az emlékeidet, és cserébe rakjon másokat. Mivel imádott megigézni másokat, élvezte is, hogy egy egész város emlékeit kell kitörölnie.

- Nem... Én ezt nem hiszem el!

- Pedig így történt. Talán már megváltozott. Már nem ilyen. De a jelei még megtalálhatóak, ha rendesen koncentrálsz rá.

- Akkor... Ezért próbálta meg úgy megoldani a problémámat, hogy meg akart igézni. Ezt nem hiszem el... Nem akarom elhinni!

- Te tudod mit hiszel... Én csak elmondtam Damon milyen volt.

- És te hogy jössz a képbe?

- Taylor Damon testvére.. Ezt te is tudod. És erről az esetről Taylor is tudott, akivel régen legjobb barátok voltunk.

- Erről Taylor is tudott?????

- Igen. És ő mesélt nekem róla.

- Nekem ennyi elég erre a napra. Menjetek el!

- Elena.

- Kérlek menjetek el! Egyedül Christian maradjon! Sok mindent kell megbeszélnünk.

- Szia Elena. - köszönt el  Ashley, aki már ki is ment az ajtón. Eközben Klaus meg sem mozdult.

- Klaus! Ez rád is vonatkozott.

- Emlékszel miért jöttem?

- Ja, persze. Mondd gyorsan, hogy mit akarsz... És menj!

- Békülj ki Emily-vel!

- Jó vicc! Na mit szeretnél?

- Komolyan mondtam Elena! Annyira maga alatt van amiért összevesztetek...

- Klaus tudod, hogy nem fogok kibékülni vele! Menj már.. és gondolkozz másik kérésen.

- Akkor visszajövök délután... De tartozol nekem Elena! Nem mondhatsz nemet! - mondta idegesen, és becsapta maga után az ajtót 

- Elena... Te nem félsz tőle? - kérdezte Christian 

- Persze, hogy félek... De nem bántana.

- Honnan tudod? Miért vagy benne ennyire biztos? Hiszen ő egy ősi!

- Ha engem bánt akkor Emily-t elfelejtheti egy életre. Várj! Te tudsz az ősiekről..?

- Igen.. A barátnőm egy boszorkány. - mondta mosolyogva

- Annyira szeretnék rád emlékezni! De nem megy! - tértem rá egyből a lényegre - Sajnálom!

- Nem kell sajnálnod! Én sajnálom! Sajnálom, hogy gyáva voltam és elfutottam. Sajnálom, hogy egyedül hagytalak téged anyáékkal.

- Nem haragszom.

- És ők hol vannak? Mikor érnek haza?

- Annyira sajnálom Christian...

- Mit?

- Anya és apa.. Ők már.. Ők már meghaltak.

- Micsoda? - kérdezte könnyes szemekkel - Mi történt?

- Bennégtek egy házban. Meghaltak Chris.

- Nem! Az nem lehet! - mondta idegesen, én pedig megöleltem.

 









- Sajnálom!
- Az én hibám.. Nem a tiéd!
- Kérsz egy italt?
- Igen.
- Hozok valamit. - kinyitottam a hűtőt és soroltam: - van jeges tea, kóla, gyümölcslé, és azt hiszem főztem ma már le teát és kávét is.
- Most komolyan... Valami erősebb nincs?
- Hány éves is vagy?
- Egy évvel vagyok fiatalabb nálad..
- Akkor 17. Hát.. van itthon vörösbor és whisky. 
- Megteszi a bor. - mondta szinte gondolkodás nélkül. Töltöttem mindkettőnknek 1-1 pohárral, és leültem mellé beszélgetni. - Szóval van egy 17 éves öcsém, aki most hirtelen felbukkant a semmiből, és ráadásul még alkoholista is. - próbáltam poénkodni, majd egyszerre felnevettünk. - Mesélj magadról. Mert akkor te több mindent tudsz rólam, mint én rólad.
- Igen. Mire vagy kíváncsi?
- Mindenre.
- Hát a kedvenc színem a fekete, rocker vagyok, de nem az őrült módon! - mondta egy mosollyal az arcán - a kutyákat szeretem jobban, Ashley-ről tudsz, mit mondjak még?
- Milyen voltál? Milyen voltál mielőtt eltűntél?
- Egy idióta voltam, aki állandóan piszkált téged. Mindig cikiztelek, és eléggé csúnyán viselkedtem veled. De többé nem lesz így! Soha többé nem hagylak el, és vigyázni fogok rád!