XLIII: rész: A vámpírlét előnyei

- Tessék?

- Sajnálom, Damon. Nem tudtunk segíteni.

- Biztos vagyok benne, hogy él. Odamegyek! - csapta le Damon a telefont.

- Elena-ról volt szó, ugye? - kérdezte Em sírva és kétségbeesve.

- Igen róla, de él! Illetve.. Élni fog.

- Most mi van? - kérdezte bunkón Chris.

- Elena mindenképpen velünk lesz!

- Miért vagy ebben olyan biztos? - kérdezte Taylor kissé flegmán.

*Néhány órája- Damon szemszöge*

~ Elena álma ~

"- Sajnálom, Elena. Akkor muszáj leszek ehhez folyamodni.

- Mihez?
- Küzdj Elena, különben örök életedre gyűlölni fogsz engem!"
- Annyira sajnálom, ..de... Önző vagyok. Önző vagyok, és most is önző leszek. Muszáj annak lennem! Nem élhetek nélküled, Elena. - mondta Damon, és megitatott a vérével. Én ebből semmit nem észleltem már. Csak Damon tudott róla. Egészen néhány órával későbbig, amikor leállt a szívem.
________________________________________________________________________
 Előtte volt még egy álmom.

'- Damon. Annyira boldog vagyok most.
- Ez a lényeg, Elena. Itt boldog lehetsz. Jobban, mint a valóságban. De a valóságban Mindenki százszor jobban szeret. Minden valóságosabb. Ez csak egy ábránd.
- Ugye nem akarod itt is megmondani, hogy mit csináljak? Nem akarok küzdeni.
- A te döntésed, Elena. Én csak a véleményemet mondtam el. Itt minden úgy történik ahogyan szeretnéd.
- Értem. - vártam pár másodpercet - És tényleg. - jegyeztem meg amikor a Salvatore házban találtam magam Kettesben Damon-nel. - Akkor gondolom ezt sem bánod!'

Csókoltam meg őt. Annyira valóságosnak tűnt. Nem akartam, hogy vége szakadjon. Az álmaimban tényleg Minden megvalósult amire vágytam.
 ________________________________________________________________________
*Most*

- Miért vagy ebben olyan biztos? - kérdezte Taylor.
- Mert,...megitattam a véremmel.
- Hogy mit csináltál? - förmedt rá Chris, és meglökte.
- Talán végig kellett volna néznem, hogy meghal?? - lökte vissza Damon Chris-t.
- Természetesen nem. - mondta Ashley és átkarolta Chris-t. - De találtunk volna másik megoldást!
- Például? A boszi erőddel kinyitod a "túlvilág kapuját" és Elena éppen és egészségesen kisétál onnan?
- Ez nem így működik Damon, de igen. Megtudtam volna menteni.
- Lehet. De az a te életedbe kerülhetett volna.
- Szóval ezzel Ashley-t akartad védeni? Ezt ne magyarázd be nekem, Damon! - szólt közbe Em.
- Nem is akarom bemagyarázni... Ha Ashley meghal Elena magát hibáztatja. Ezt nem akartam. Inkább engem gyűlöljön meg, mintsem szenvedjen.
- Nocsak, nocsak. Damon Salvatore ez egyszer nem önző? - kérdezte Taylor gúnyosan.
- De igen, az vagyok! - válaszolta. - Azért itattam meg Elena-t a véremmel, mert szükségem van rá. Nem tudok élni nélküle! - jelentette ki teljesen őszintén, és mindenki meglepődött ezen. Természetesen nem az volt a meglepő, hogy Damon szeret, hanem, hogy emiatt tönkre tudja tenni az életemet. Annyira velem szeretne lenni, hogy bármire képes. Damon önző, és az is marad. A meglepő az volt, hogy Damon túl megy minden határon, hogy megvédjen és életbe tartson. Én vagyok élete talán egyetlen igaz szerelme. És lehet, hogy most már az örökkévalóságig az is maradok. Damon vámpírgyorsasággal eliszkolt onnan, egészen ide, a kórházig. Megkereste a doktornőt.
- Damon!
- Liz. Ki tudja, hogy Elena halott?
- Én és Kim. Más nem. Miért?
- Ki az a Kim? - mondta kérdésre kérdéssel felelve.
- Az ápolónő, de miért fontos ez?
- Azt hiszed Elena felébredt, és az én felelősségemre hoztuk haza. Most pedig.. Hol van Kim?
- A folyosó végén lévő jobb oldali szobában.
- Köszönöm! - mondta és a folyosó végén termett.
- Jézus Mária! - kiáltott fel Kim.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi gond. Előfordult már mással is.
- Elena életben maradt és én elhoztam a felelősségemre amikor felébredt.
- Elena felébredt és a maga felelősségére hazavitte.
- Helyes. - mondta és mosolygott egyet. Megkeresett, és hazavitt. Letett az ágyra, mindenki ott volt. hozott egy tasak vért is.

- Istenem, Damon! Ezt ... - hagyta befejezetlenül a mondatot Emily.
- Azt ne mondd, hogy nem lett volna szabad, mert esküszöm kitöröm a nyakadat! - mondta idegesen. Látszott rajta, hogy annyira rossz a lelkiismerete amiért megtette ezt, de nem bánta meg. Szerette volna ha élek, és semmit nem bízott a véletlenre.
- Nem. Nem gondolom így. Mert teljesen igazat adok abban amit mondasz, csak.. Ezzel tönkretesszük Elena életét.
- Vá-á-árj csak! Ne beszélj többesszámba! - tette hozzá Christian. 
- Igaza van! Csak Damon teszi tönkre. Mi nem. - mondta Ashley, azután felébredtem.

- Mi? Ez.. Hogy lehet?? - értetlenkedtem.
- Elena! - futott oda hozzám Em, és átölelt. - Hogyan lehettél ennyire hülye?
- Ezt soha többet nem csinálhatod, Elena! - szólt hozzá Ashley is.
- Elena hogy tehetted ezt velem? Tudod mennyire aggódtam? A testvéremet vesztettem volna el.
- Sajnálom Chris! De hogy lehetek még életben? - kérdeztem és néztem körül a "tömegen".
- Ezt viszont én sajnálom, Elena. - mondta Damon.
- Micsodát? És miért vagyok ennyire éhes?
- Annyira sajnálom, de meg kellett tennem. Másképp most nem lehetnél itt, Elena.
- Damon mit tettél? Könyörgöm mondd el!
- Vámpír vagy, Elena.

- Nem! Az nem lehet! Én nem lehetek vámpír, Damon!!
- Sajnálom. Nem tehettem mást.
- De igen, Damon! Volt választásod! Készen álltam, hogy meghaljak.
- Elena nem fogod fel, hogy én ezt nem engedhettem? 
- Miért nem, Damon? Miért nem?
- Mert önző vagyok. Szeretlek és szükségem van rád. Itt, az élők sorában, Elena!
- Kérlek menj el, Damon. - mondtam hirtelen idegességből csalódottba átváltott érzésekkel. 
- Elena...
- Kérlek, Damon.
- Itt a tasak. - mondta és odanyomta Taylor kezébe. Ezután szó nélkül távozott, én pedig a tasakot bámultam.
- Tessék, igyál! - tekerte le a tetejét Taylor.
- Nem.
- Elena innod kell, hogy életben maradj! - mondta Emily.
- Sajnálom. Inkább ti is menjetek el! Ezt ne nézzétek végig. Kérlek!
- Nem, Elena! Nem fogunk itt hagyni téged. Vérre van szükséged, és érzelmi támaszra. - mondta Ashley.
- És mi ezt megadjuk neked, Elena. Bármennyire is ellenállnál, ez alól nincs kibúvás! - tette hozzá Em.
- Ne ti döntsetek helyettem!! -mondtam idegesen.
- De muszáj lesz, ha ennyire idióta vagy! - mondta Taylor és a kezemre öntött néhány csepp vért.
Bármennyire is nem akartam ezt megtenni, még nem volt elég nagy az akarat erőm. Lenyaltam az ujjamról, és kikaptam Taylor kezéből a tasakot.
Az utolsó csepp vért is megittam. Letöröltem a szám széléről a vért, majd ijedten néztem a kezemre. Eldobtam a tasakot, és elszaladtam. Fogalmam nem volt hogyan kell vámpírgyorsasággal elsuhanni, úgyhogy a saját gyorsaságommal rohantam. Rohantam amennyire messzire csak tudtam. Kiszaladtam volna az egész világból.
Annyira messzire szaladtam. Elhagytam Mystic Falls-ot. Mire feleszméltem már egy kisebb faluban találtam magam. Mellette volt egy kisebb folyó. Talán nem is folyó hanem inkább patak volt már. Átszaladtam rajta és beszaladtam az erdőbe. Futottam egyre jobban befelé. Már este volt. Sötét. Szinte semmit nem láttam. Csak futottam. Persze arra nem gondoltam, hogy talán vérfarkasok is lesznek ott. Csak szaladtam, amennyire a lábam bírta. Éhes voltam és ijedt. Zokogtam. Leültem az erdő közepére és sírtam. Nem akartam, hogy egy szörnyeteg legyen belőlem. Segítségre volt szükségem, de nem hagytam, hogy segítsenek. Elszaladtam, ő nekik pedig fogalmuk sem volt, hogy hol keressenek.

- Elena! Elena merre vagy? - kiabálták.
- Talán jobb lesz neki egy kis egyedüllét. - mondta Klaus.
- De ebben az állapotban nem hagyhatjuk egyedül. Még a végén rátámad valakire. És az örök életére bánni fogja. - mondta Ashley.
- Vagy rosszabb.. - tette hozzá Christian. - Talán megpróbálja megölni magát.
- Ilyet ne is mondj! - förmedt rá Emily.
- Miért? Egyszer már megtette. Mi az  biztosíték rá, hogy nem fogja megint megtenni??
- Semmi.. - mondta pár másodpercnyi gondolkodás után csalódottan és kétségbeesetten Em.
- Talán Damon-t is értesíteni kéne! - javasolta Klaus magabiztos hangon. Bár tagadta, de kissé talán ő is aggódott értem. Teljesen nyugodt tudott maradni. Úgy akarom uralni az érzéseimet ahogyan ő. Annyira magabiztos, és ha valamit rejtegetni akar, akkor azt feltűnés nélkül megteheti. Akárcsak Damon.
- Szerinted Elena-nak Damon-re lenne szüksége? - kérdezte Taylor zaklatottan.
- Ő élete nagy szerelme. Mindig meg fog bocsájtani neki!
- Majd én felhívom. - szólt Chris.

- Szia, Damon. Ha ezt meghallgattak kérlek azonnal gyere ide. Bár Elena elküldött, de megitta a vért és elszökött. Mindenhol kerestük, de nem találtuk eddig még. Szüksége van rád. Ashley mindjárt elvégez egy keresőbűbájt, és Te majd beszélsz vele. - mondta, ám mielőtt kinyomta volna Damon gyorsan felkapta a telefont.
- Én beszéljek vele, Christian?
- Damon! Csak rád hallgat Elena.
- Odamegyek. - tette le a telefont.
Ashley éppen a kereső bűbájt végezte amikor Damon odaért.
- Sziasztok.
- Szia. - köszönt Em. A többiek csendben voltak, Ashley még a bűbájt végezte.
- Phesmetos tribum nas ex viras, sequitas sanguinem. - mondta Ashley, és a bűbáj elsőre működött. 
- Egy Mystic Falls melletti faluban van egy erdő közepén? - kérdezte Taylor értetlenül.
- Pontosan... De ezt a helyet nem ismerem. Nem tudom merre kell menni.
- Szerencsére én tudom. - mondta Klaus. Mindenki kiment az ajtón, csak Emily tartotta vissza Niklaus-t.
- Hé! - szólt oda kedvesen.
- Mi a baj?
- Semmi. Csak.. Szeretném ezt neked megköszönni!
- Ugyan. Tudom, hogy Elena fontos neked.
- Most annyira édes és érzéki vagy. Mások előtt mégis általában a kegyetlen ősi vámpírt adod, akivel nem jó szórakozni. Miért?
- Mert akkor az emberek félnek tőlem. Nem akarnak bántani és ujjat húzni sem velem. Nem fogok más elvárásai szerint élni, Emily.
- Előttem mégis ilyen vagy.
- Milyen?
- Ilyen... Csodálatos. Miért?
- Mert szeretlek téged, Emily. - mondta és megcsókolta. A csók után néztek egymásra néhány másodpercig amikor Ashley szólt be, hogy jöjjenek már.
- Várjatok! - szólt Chris, amikor be akartak szállni a kocsiba.
- Mi az? - kérdezte értetlenül Ashley.
- Talán most jobb lenne ha csak Damon menne Klaus-sal.
- Tessék? - kérdezte Emily idegesen.
- Tényleg jobb lenne. - mondta Ashley és arrébb húzta Emily-t. Chris is hátrébb állt, csak Taylor állt az autó túloldalán kissé csalódott arcot vágva.
Elhajtottak a kocsival és az erdő mellet állt meg Klaus.
- Itt várok rátok.
- Nem kell! Mindent köszönök, Klaus.
- Akkor sok sikert a kereséshez. - mondta egy mosollyal az arcán és elhajtott. Damon a vámpírgyorsaságával az erdőben termett. Keresett néhány percig, többször is a nevemet mondta. Még az erdő szélén járt ekkor. Amikor közeledett  meghallottam, és kissé megijedtem. Nem tudtam, hogy ő lesz az. Féltem, talán egy vérfarkas.
- Ki az?! - kérdeztem zokogva.
- Én vagyok, Elena.
- Mit keresel itt? - töröltem le a könnyeimet.
- Segíteni jöttem.
- Nem kell a segítséged!
- Nézd! Sajnálom amit tettem, de szeretlek, Elena.
- Én is szeretlek, Damon... De nem akartam vámpír lenni!
- Szeretsz??
- Igen. Most, hogy vámpír vagyok még inkább érzem, mint azelőtt.
- Akkor miért mondtad, hogy nem?
- Mert Taylor megigézett. Igazából nem kapcsolta be az érzéseit. Teljesen átvert, és megigézett, hogy ezt mondjam. De most hogyan tudom ezt elmondani neked?
- Vámpír vagy. Már nem hatnak rád az igézések. Minden amit elfelejtettél szép lassan visszajön. Kivéve ha azt egy ősi felejtette el veled.
- Mindent látni fogok?
- Mindent. Emlékezni fogsz mindenre. Akár én vagy bárki más megigézett, az mind előjön.
- Damon én először tőled akarom hallani, hogy mit felejtettél el velem.
- Elfelejtettem amikor szerelmet vallottam neked,  Elena. - mondta és már láttam is. 
Az utcán találtam magam először.
- Te szeretsz engem Elena?

- Damon én...

- Te szeretsz engem Elena?

- Azt... azt hiszem, hogy igen.

Kavarogtak bennem az érzések. Szeretem Damon-t. De miért felejtette el ezt velem? Nem értettem.

Később Taylor is megcsókolt, amire szintén nem emlékeztem.

Elena egy szót sem! El szeretném mondani, hogy mivel ennek a színjátéknak úgy is vége, tudnod kell, hogy én beléd szerettem. Nem akartam de megtörtént. Sajnálom Elena, de én szeretlek.

Annyira meglepődtem ekkor.

Először tehát az utcán találtam magam, majd rögtön utána Damon házában.

- Ne Damon! Ne tedd ezt velem! Nem akarok ismét próbálkozni nálad, mikor te csak játszol velem! Kérlek ne tedd!

- Tudnod kell, hogy én nagyon szeretlek, de nem akarok neked fájdalmat okozni.

- Akkor miért nem lehetünk együtt? - kérdeztem annó értetlenül. Valójában sem értettem még mindig semmit, azt sem, hogy Damon miért csókolt meg rögtön azután, hogy ezt kimondtam

                                                  

Talán búcsúcsóknak szánta.

- Megint ennyi az egész igaz?

- Nézz rám Elena. Felejtsd el amit délelőtt mondtam neked, felejtsd el a délelőtti csókot. Csak azért nem voltál iskolában, mert migréned volt. A mostani beszélgetésünkre sem fogsz emlékezni, se a csókra, se arra, hogy megigéztelek. Viszlát Elena.

Fejeződött be a Damon-nel kapcsolatos visszaemlékezésem.

Néztem rá meghatódottan.

- Damon..

- Mindent láttál, igaz?

- Igen. De ezt miért felejtetted el velem? Miért hiszed, hogy nem vagy jó nekem, Damon?

- Mert folyton bajba sodorlak! De már mindegy, Elena. Önző vagyok és ha bajba is sodorlak, meg foglak védeni!

- Damon túl késő... Miattad vámpír vagyok. Eltarthat egy darabig amíg megbocsájtok neked. Felerősödtek az érzéseim ha jól értelmeztem azokat amiket mondtál... Így nagyon dühös vagyok most rád.

- Szerintem csak mentegetőzöl, Elena. Egyáltalán nem látszik rajtad, hogy dühös lennél. Inkább csalódott.

- Az is vagyok, Damon. De talán jobb lenne ha nekilöknének a fának? Vagy ha a képedbe vágnám, hogy az egész a te hibád? Mert ez az igazság! Miattad vagyok egy szörnyeteg aki nem tud uralkodni magán!

- Nem, Elena! Nem vagy szörnyeteg.

- De igen, Damon! Szörnyeteg vagyok! Mindent tönkre tettél az önzőséged miatt! Tönkretetted az életem! - üvöltöttem zokogva gondolkodás nélkül. - Ennek ellenére még mindig halálosan szerelmes vagyok beléd és ez megőrjít! Nem bírom ezt a tudatot, Damon! Felemészt a düh és harag, de próbál ellenállni az indulataimnak a szívem. Nem fogom vámpírként bírni, Damon. Ez szörnyű! Minden porcikám vért kíván. Teljesen őrültnek érzem magam!

- De nem vagy az, Elena! Ez ilyenkor természetes.

- Talán te is így viselkedtél?

- Nem... Nekem nem voltak barátaim, sem senki más akire számíthattam volna. Csak Taylor volt ott nekem, aki eltaszított magától, mert úgy viselkedett ahogy most Te! Elküldött mert Kat és én együtt voltunk előtte. Én változtattam át őt is néhány nappal később, mert haldoklott. Mint Téged. Elküldött és gyűlölt engem érte. Mint Te! A különbség csak az, hogy akkor elmentem. Magára hagytam. Egyedül voltam és nem tudtam kontrollálni ezt a mérhetetlen dühöt és éhségvágyat. Nekem senki nem volt ott, hogy segítsen. Ezért halt meg oly' sok ember a kezem között. Én nem tudtam uralkodni magamon. De neked mindenki itt van, Elena. Ashley a boszorkány barátnőd. Emily aki szintén vámpír és készen áll, hogy segítsen. Taylor, aki idióta ám halálosan szerelmes beléd. Christian a testvéred aki támaszt nyújt neked. És itt vagyok én is ha kellenék. Ha szeretnéd tanítalak majd. Vigyázok rád és segítek legyőzni az éhségedet, Ígérem!! Mindent megteszünk, hogy megkönnyítsük ezt neked, Elena. - mondta ezt a rettentően megható beszédet ami miatt teljesen elakadt a szavam. Annyira megható volt. Egy szó nem jött ki miatta a torkomon. - Gyere. Menjünk haza. - mondta és átkarolt. Néhány másodperc múlva már a szobámban találtam magam.

- Damon.

- Igen?

- Ugye segítesz majd nekem? Ígérd meg, hogy támaszt nyújtasz és vigyázni fogsz rám. Hogy majd megnyugtatsz, ha ideges leszek és segítesz csillapítani az érzéseimet a vér iránt.

- Megígérem, Elena! Mindig itt leszek neked. 

- Van még valami.

- Igen?

- Szeretném ha egy időre csak barátok lennénk. Aztán majd a többi... kialakul.

- Ahogyan szeretnéd. - mondta és indulni készült.

- Köszönöm!

- Micsodát?

- Mindent. Köszönöm, hogy megmentettél.

- Őszintén?

- Igen. Nem magam miatt. A többiek miatt. Christian és Emily nem bírta volna ki.

- Semmit nem kell megköszönnöd! - mondta. Néztünk egymásra néhány pillanatig és elment.

Gondolkoztam egy ideig, hogy mi legyen, aztán elmentem zuhanyozni. Fél órán át csak gondolkoztam a fürdőben, miközben folyattam magamra a vizet. Természetesen most is kapcsoltam zenét, hogy ellazuljak egy kicsit, de most nem a kedvenc számomat, hanem a Three Days Grace-től az Animal I have become című zenét hallgattam. Annyira ilyen érzésem volt. Ez a dal mindent elmond amit most érezek.

Álltam a zuhany alatt és folyamatosan Three Days Grace számok mentek max hangerőn. Kezdve az Animal I have become-mal, egészen a Time of dying-ig. 

Amikor tehetetlen, vagy ideges vagyok a rock segít ellazulni. Nem szoktam máskor rock-ot hallgatni. Erre nem lehet bulizni. Viszont annyira elmondja azt amit érzek. Néha azon szoktam gondolkozni, hogy írok én is egy dalt... De sajnos nincsen szép hangom.

Ezért írom a naplómat. "Vele" megoszthatom a titkaimat és az érzéseimet, nem fogja továbbadni senkinek. 

Fél óra forró víz után megmosakodtam, és kiszálltam a zuhanykabinból. Ilyenkor inkább zuhanyozni szoktam. Amikor fáradt vagyok, és szeretnék ellazulni áztatom magam a kádban, amikor szomorú vagy dühös vagyok, akkor gondolkodom a zuhanyzóban, miközben testemen végigfolyik a forró víz, akár a bársony vagy a selyem. Az arcomon végigcsordul egy csepp könny, de a víz eltakarja, s lemossa azt. Most is ez történt, de nem csak egy csepp könny folyt végig az arcomon, hanem ezer. Sőt százezer.

Nem tudtam eldönteni pontosan miért sírok. Talán azért, mert Damon-nel akarok lenni, de ez most nem lehetséges. Talán azért mert azt mondtam Damon-nek, hogy ő a hibás mindenért. De lehet, hogy azért mert úgy érzem egy szörnyeteg lett belőlem.

Lefeküdtem aludni, de egészen hajnali 3-ig csak forgolódtam az ágyban. Damon-ön és magamon gondolkodtam. Rajtunk, és azon, hogy hogyan fogom ezt kibírni. Reggel 6 órakor kelnem kellett, hogy iskolába menjek. Christian próbált visszatartani, de én mindenképp menni szerettem volna.

- Nem, Elena!

- Nem akadályozhatsz Christian! - mondtam és arrébb löktem egy könnyed mozdulattal. Nem löktem rajta nagyot, nem akartam neki ártani. 

Nem szeretem ha mások megmondják, hogy mit tegyek, vagy hogy mit ne tegyek.

Éppen ezért löktem meg Chris-t. - Bocsi, de nekem senki, ismétlem Senki ne mondja meg, hogy mit csináljak - mondtam és adtam egy puszit az arcára. 

- Majd meglátjuk. - mondta egy gúnyos mosollyal.

Este Damon a lépcsőn jött le, és mindenkinek elmondta, hogy  most  még  nem  vagyok jól, de egykor jól leszek. Éppen ezért aggódott értem Chris is annyira. Féltett, hogy bajom esik, vagy miattam esik baja másnak is. Utálta Damon-t ezért a tettéért, mert bár nekem nem mondta, de éreztem, és láttam rajta, hogy valamilyen szinten gyűlöli ezt az énemet. 

Nem a kedves, aranyos, visszahúzódó Elena-t, hanem a ragadozó, "gyilkoló gépet" amivé váltam.

És ez is elősegítette a magam iránti gyűlöletet, és a Damon iránti dühömet.

Felhívtam Damon-t mielőtt elindultam volna. Még éppen készülődtem, de már fel voltam öltözve. Megittam a teámat amikor Damon csengetett.

- Szia! 

- Szia.

- Ssss! Chris a nappaliban van. - mondtam és mutattam, hogy csendben kövessen. Furcsa érzést keltett bennem a látványa. Annyira nehéz ellenállnom. 

A szívem azt súgja csókoljam meg, béküljek ki vele. 

De az eszem... Az eszem pont az ellenkezőjét. Az eszem azt mondja maradjak minél távolabb tőle. Meneküljek előle amilyen messzire csak lehet, de ez lehetetlen számomra. Erre nem vagyok képes. Nem tudom megtenni. Túlságosan szeretem őt. Szükségem van rá.

 Damon csendben feljött a lépcsőn, mintha itt sem lett volna. Én mentem elől. Csendesen bementünk a szobámba, és leült az ágyra.

- Ez tegnap is itt volt? - mutatott a szék törött lábára ami a veszekedésünk óta itt hevert. A sminkes dolgaimat Emily már összepakolta, és én elrendeztem őket tegnap este, de ez valahogy itt maradt az ágyam mellett.

- Á, igen. Már... Gondolkoztam rajta, hogy magamba szúrom. - mondtam és Damon furcsán nézett rám. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mit láttam a szemeiben dühöt, vagy kétségbeesettséget, esetleg csalódottságot. Nem tudom. - Nyugi csak viccelek! El akartam tüzelni. - mondtam el az igazságot nevetve.

- Ilyennel ne is viccelj! - mondta kis haraggal, de megkönnyebbüléssel. Talán egy mosoly meg jelent az arcán.

- Ne haragudj, de annyira levert kettőnk között a hangulat. Csak próbáltam oldani a feszültséget.

- Semmi gond. - mondta. - Majd próbálok viccesebb lenni.

- Efelől nincsen kétségem. - mondtam mosolyogva. 

Összepakoltam a táskámba a dolgokat és elindultunk lefelé a lépcsőn. 

Chris már elindult. Felkaptam a kabátomat, felvettem a táskát a hátamra és már el is indultunk Damon-nel.

XLII. rész: Élve vagy halva

- Elena! Elena térj magadhoz! - próbált felkelteni Chris. Meglátta a gyógyszeres dobozt az ágyamon, és volt mellette még pár szem altatót is. Hívta a mentőket.

- Nyugodj meg, Elena! Minden rendben lesz! - nyugtatta ezzel magát. fel is vették a telefont. - Jó napot! Egy mentőt szeretnék kérni a Sunlight Street 31. szám alá. Siessenek, eszméletlen állapotban van!

Chris nagyon megijedt. Ashley-t hívta először.

- Ashley! Elena eszméletlen. Begyógyszerezte magát.

- Tessék? hívtad a mentőket?

- Igen. Gyere be a kórházba, oké?

- Ott leszek! 

- Várj!

- Igen?

- Hívd fel Emily-t kérlek!

- Rendben. - tette le a telefont.

A mentők hamar megérkeztek.

- Mi történt?

- Nem tudom. Azelőtt értem haza mielőtt a magukat hívtam. Csak ezt az üres altatós dobozt találtam és néhány maradék gyógyszerszemet az ágyon.

- Tudja mennyit vett be?

- Sajnos nem. Már nem sok, olyan 10-12 szem lehetett benne. Viszont alig pár szemet találtam.

- Ugye tudja, hogy ebből a fajtából 3- 4 szem is halálos lehet? Imádkozzon, hogy időben érkezett! - mondta a mentős és berakta a kocsiba.

- Magukkal mehetek?

- Maga a hozzátartozója?

- Az öccse vagyok.

- Szálljon be! - mondta. Néhány perc alatt már a kórházban is voltam, és siettek az orvosok.

- Most mit csinálnak vele? - kérdezte a nővért aki sietett az orvos után.

- Kimossák a gyomrát. Kérem üljön le, és várjon türelmesen. Most sajnos nem tud mást tenni. - javasolta a kedves kis ápolónő. Chris leült, és hamarosan Ashley is megérkezett.

- Chris!

- Ashley!

- Lehet már tudni valamit?

- Még nem. Most vitték el kimosni a gyomrát. De nem kecsegtetett túl sok jóval a mentős.

- Mi történt? És mit mondott?

- Elena begyógyszerezte magát.

- Micsoda?

- Én sem értettem. De azt mondta a mentős, hogy abból az altatóból 3- 4 szem is halálos lehet, ő pedig körülbelül 8-9 szemet vehetett be.

- Istenem! - rémült meg még jobban Ashley.

- Emily-vel beszéltél?

- Nem veszi fel a telefonját. - mondta Ashley. Fél órán át várakoztak, ez idő alatt kimosták a gyomrom, és elvégeztek mindenféle vizsgálatot. 1 óra múlva bevittek a szobámba, de még nem lehetett bemenni hozzám.

- Doktornő! - szólt oda Ashley.

- Lehet már tudni valamit? - kérdezte Chris.

- Még nem. Nagyon sok altatót bevett. 6 pirulát találtunk, de valószínű, hogy már szívódott fel belőle. Még időben érkezett, de sajnos nagyon sok tablettát szedett be. Nem tudok semmi  biztatót mondani. Sajnálom.

- Köszönjük. - mondta Ashley. Chris és ő leültek és magukba zuhanva várakoztak. Emily hívni kezdte Ashley-t, amint észrevette, hogy hívta őt.

- Ash! Miért kerestél?

- Emily! Mi a fenének neked a telefon?!

- Nyugalom! Mi történt?

- Elena túladagolta magát. Kórházban van életveszélyes állapotban.

- Micsoda? Azonnal odamegyek! Klaus ugye el tudsz vinni? - hallatszott ez is a telefonban.

- Siess, Em!

- Sietek! - mondta idegesen. Klaus elhozta őt is a kórházba, és be is kísérte. Emily gyorsan rohant ide. Megölelte Ashley-t.

- Hogy van? Bementetek már hozzá? Van valami hír?

- Semmit nem tudunk még. Az orvos nem engedett be, és egyenlőre csak annyit mondott, hogy ekkora adag altató nagyon veszélyes. 3-4 szem is életveszélyt okozhat, és ő minimum hatot bevett.

- Úristen! Nem! Ezt nem hiszem el! - idegeskedett Emily. Végre ismét jött a doktor.

- Elnézést! Be lehet már menni hozzá?

- Igen, de egyszerre maximum 2 ember lehet bent.

- Akkor bemegyünk először mi Ashley-vel, aztán ti is bejöhettek.

- Menjetek.

Chris lépett be először az ajtón,

és rögtön mellém is ült. Megfogta a kezemet, és megsimogatta az arcomat.

- Elena! Miért tetted ezt? Annyira buta vagy! - mondta. Ashley átölelte Chris-t, és szomorúan tekintett rám. Bent voltak egy darabig, aztán bejött a ápolónő.

- Még el kell végeznünk néhány vizsgálatot.

Addig fáradjanak ki kérem!

- De ő a t.. - kezdte Chris, aztán Ashley elhallgattatta. 

- Rendben van. - mondta. Kimentünk és leültünk Emily-ék mellé.

- Mennyi vizsgálatot fognak még elvégezni rajta?

- Próbálják megmenteni, Emily.

- Oké, de ez a rész már talán fölösleges.

- Most semmi sem fölösleges.

- Lehet. De én is be akarok menni.

- Beszéltetek már a Salvatore testvérekkel? - kérdezte Klaus.

- Nem. - szólt Chris.

- Akkor felhívom én Damon-t. - mondta Em, és telefonálni kezdett.

- Nem vagyunk akkora puszipajtások, hogy folyton engem hívogass. - szólt bele Damon.

- Szia, Damon. Ide tudsz jönni?

- Nem.

- Azt sem tudod mi történt!

- De nem fogok miattad odamenni.

- Nem miattam. Elena miatt.

- Miatta meg végképp nem. Viszlát szöszi!

- Damon ne!

- Mit akarsz?

- Elena begyógyszerezte magát. Életveszélyes állapotban fekszik a kórházban. Nem biztos, hogy meg tudják menteni. Kérlek gyere ide!

- Tessék?
- Jól hallottad! Kérlek!
- Miért van mindig ez?

- Micsoda?

- Elena összetöri a szívem, aztán élet-halál helyzetbe kerül és én gondolkodás nélkül szaladok, hogy megmentsem. Kicsit monoton az életem.

- Mert szereted őt, Damon. És ő is szeret téged.

- Na ez az ami hazugság. Ma mondta nekem, hogy nem szeret.

- Az nem lehet. Tegnap beszéltem vele, és ki akart békülni veled.
- Tessék? Ma még nálam is volt, de el kellett rohannom. Amikor hazaért ott voltam nála és már csak annyit mondott, hogy azt hiszi nem szeret.
- De én ezt nem értem! Ez lehetetlen, Damon. Kérlek gyere ide, ezt ne telefonon beszéljük meg.
- Talán jobb lenne ha most nem mennék oda.
- Damon, kérlek! Elena-nak szüksége van rád, még ha valamiért az ellenkezőjét is mondta. - mondta Em, Damon pedig kinyomta a telefont.

- Na jön? - kérdezte Chris.
- Nem tudom. Beszéltem vele de nem mondta, hogy idejön. Ugyanakkor azt sem, hogy nem jön.
- Ez egyértelmű Emily. Nem fog jönni. - mondta Ashley Damon-t lekezelő hangon. Hallatszott a beszédjén, hogy utálja őt. Nem teljes szívéből, de utálja. Nem szereti ahogy velem bánik, és nem becsüli nagyra őt. Tudja, hogy szeretjük egymást, csak ezért fogadta el őt. Mert én vagyok a legjobb barátnője, és nem csak a boldogságomat nézi, de az érdekeimet is. És Damon meg tudja őt védeni. Biztonságot tud neki nyújtani. Csak egy kis nyugalom kellett volna ehhez. Talán messzire kellett volna innen menniük, ahol senki nem találja meg őket. Akkor lehet, hogy nagyon boldogok lennének most. ~ futott át a gondolat Ashley agyán.
- Igen, tudom. - mondta Em kicsit elkeseredett hangon. Én még mindig aludtam. Már több óra is eltelt mióta Chris behozott a kórházba, és nem tértem magamhoz. Közben álmodtam.
"- Damon!
- Szia.

- Annyira sajnálom. Nem tudtam elmondani az igazságot.
- Semmi baj, Elena.
- Én szeretlek téged! Annyira szeretlek! De Taylor megigézett. Most azt hiszem, hogy nem vagyok szerelmes beléd.
- Tudom, Elena. Nyugodj meg! Itt vagyok melletted. Senki nem tud minket többé elválasztani.
- De Taylor megigézett eng...
- Sssss! Csak maradj csöndben. - mondta és átölelt. A fejem a mellkasára volt hajtva, és hirtelen egy gyönyörű-szép virágos réten találtuk magunkat.
- Hogy kerültem ide?
- Álmodsz, Elena. Most, hogy haldokolsz isten megadja neked az örömöt az életedben. Itt minden megvalósul amire a szíved legmélyén vágysz.
- Igazad van. Ott a folyó és a kis faház. Mellette pedig..tábortűz van?
- Igen, Elena. Mindenki téged ünnepel. Emily, Ashley, Chris, Taylor és még Louis is eljött.
- Louis? De ő..

- Megjavult. Mert te ezt is szeretted volna, Elena. Béke van mindenhol. Eljött Klaus is, nem csak miattad, hanem mert Emily-vel házastársak. Chris és Ashley pedig még mindig együtt vannak. Taylor összejött Chelsy-vel, és most ő is itt van.
- Chelsy? Bár igaz lenne. Bár tényleg ennyire szép lenne az életem.
- Ennyire szép lehet, Elena. Csak még várnod kell rá. Én addig itt leszek veled. - mondta Damon, és megöleltük egymást. A fejem a vállára hajtottam, az álmom pedig véget ért."
- Az előbb egy Damon nevű fiatalembert emlegetett a páciens. Javaslom, hogy menjen be hozzá. Talán jót fog tenni neki, vagy legalább békére lelhet.
- Magához tért? - kérdezte Chris izgatottan.
- Nem, csak álmodott.
- De ez jó jel, nem?
- Nem tudom. Ezt a doktornőtől kéne megkérdezniük. - mondta az ápolónő és elment.
- Damon?! - kérdezte Em.
- Igen. És Elena-nak bármennyire is jót tenne ez, Damon nem jön el. - mondta Ashley, és Damon megjelent.
- Vagy talán mégis. Nem vagyok annyira szívtelen, mint amennyire gondolnátok. - szólt közbe Damon. - Elena hogy van?
- Damon! Eljöttél. - örvendett fel egy pillanatra Emily.
- Bármennyire is törte össze a szívemet Elena, én még attól mindig ugyanúgy szeretem őt. Nem fogom ölbe tett kézzel végignézni, ahogy meghal.
- Az ápolónő szerint téged emlegetett álmában. Talán jót tenne neki ha bemennél hozzá. - mondta Chris, Damon pedig bejött.
Leült az ágyamra, és megfogta a kezem.
- Itt vagyok, Elena. Miért tetted ezt? Miattam?
Annyira sajnálom, Elena. Nem akartam annyira bevadulni. De ha miattam tetted, akkor mi okod volt rá? Az ijedtségtől senki nem akar öngyilkos lenni. 
Te akartál velem szakítani, Te mondtad, hogy nem szeretsz már.
A bűntudat vezetett ide?
Vagy talán hazudtál nekem?
Nem értem, Elena. Kérlek ne halj meg! Kérlek éld túl ezt a helyzetet! Könyörgöm neked, hogy tarts ki! Ha szeretnéd örökre elhagylak téged, békét lelhetsz nélkülem. Csak ne halj meg, Elena! - mondta Damon.
Bejött a doktor nő.
- Maga az egyik hozzátartozója?
- Mondhatjuk úgy is. A barátja vagyok. Illetve csak voltam, vagy nem is tudom. Ma szakítottunk véglegesen.
- Értem. Maga Damon Salvatore?
- Igen.
- Szóval ezért volt annyira ismerős nekem.
- Talán találkoztunk már valahol? 
- Nem. De hallottam már magáról.
- Inkább el se mondja, hogy miket.
- Kérem, nem tegezhetnénk egymást?
- De, persze.
- Egyébként csak jót hallottam rólad.
- Ez meglepő.
- Valóban? - kérdezte, Damon pedig a tekintetével válaszolt. - Elena épp az imént álmodott veled. 
- Igen, már mondták a ...
- A?
- Hát mondanám, hogy a barátaim, de nem azok szóval...
- Értem. A híres, nevezetes Damon Salvatore-nak nincsenek barátai?
- Talán inkább foglalkozz Elena-val.
- Elena alszik, és még egy darabig aludni is fog. Isteni csoda kell, hogy ezt túl élje.
- Szóval semmi jóval nem tudsz szolgálni?
- Sajnos nem. 1 a 100-hoz az esélye, hogy túléli. Sajnálom. Nagyon akarnia kell azt, hogy életben maradjon. Másképp nem lehetséges.
- Értem.
- Később visszajövök. Vigyázz rá, és beszélj hozzá! Hátha ez erőt ad neki a küzdéshez. Próbálj meg beférkőzni a fejébe.
- Megpróbálok. - mondta Damon. tudta, hogy ez lehetséges, hiszen vámpír.
Amint kiment a doktornő Damon belemászott a fejembe.
"- Elena.
- Damon?
- Igen.
- Megint álmodom?
- Itt vagyok, Elena. Küzdened kell! Csak így maradhatsz életben.
- Miért küzdjek? Az álmaimban minden annyira csodálatos. Annyira jól éreztem magam az előbb. Minden teljesült amire vágytam.
- Elena, esküszöm mindent megteszek neked! Bármit kérhetsz, én megteszem, de küzdened kell!
- Nincs miért, Damon.
- Tényleg? - kérdezte és megcsókolt engem. Bár mindezt Damon a gondolataimban tette, de nagyon valósnak tűnt.
- De Damon.. - mondtam miután elengedett a csókból.
- Elena, kérlek. Ha nem is miattam, de legalább a barátaid és Chris miatt küzdj!
- Damon ha küzdeni akarnék nem vettem volna be a gyógyszereket. Itt minden annyira gyönyörű és csodálatos.
- Elena, kérlek! Nézd meg a többieket. - mondta és megmutatta mi történik éppen.
~- Ha Elena meghal én nem bírom ki! Bele fogok betegedni! - mondta Chris.
- Elena nem fog meghalni! Küzdeni fog, Chris. Fontos vagy neki. Nem fogja ezt tenni veled! - próbálta nyugtatni Ashley.
- Nem! Elena nem halhat meg! Én nem bírom nélküle. Annyi mindenben segített. Annyit buliztunk, vagy éppen sírtunk együtt. Nem lehet ennek így vége. - mondta Em már-már sírva.~
- Damon...
- Elena senki nem bírja nélküled! Mindenkinek szüksége van rád! Megmentettelek, kétszer is. Ha nem lennél fontos nem tettem volna meg. Taylor segített neked megmenteni engem. Miattad vagyok életben! Miattad kapcsolta vissza az érzéseit.
- Damon Taylor nem..
- Elena! Muszáj küzdened! Miattam, a családod miatt. A barátaid miatt. Mindenki szeret a városban. Tudod mennyi embernek okoznál így bűntudatot aki egy kicsit megbántott? Elena túl fiatal vagy ahhoz, hogy meghalj! És nem fogom megengedni ezt!
- Damon nem dönthetsz helyettem! Nem fogok küzdeni.
- Sajnálom, Elena. Akkor muszáj leszek ehhez folyamodni.
- Mihez?
- Küzdj Elena, különben örök életedre gyűlölni fogsz engem!" 
Damon "kimászott a fejemből", és bejött a doktornő.
- Remélem sikerrel jártál, Damon.
- Én is, Doktor ..?
- Elizabeth.

De szólíts csak Liz-nek.
- Szép név.
- Köszönöm. De most megkérnélek, hogy menj haza a többiekkel együtt. Karantén van a kórházban, és jobban tennétek ha nem kapnátok el. Másképp nem tudtok támaszt nyújtani Elena-nak.
- Nem fogom itt hagyni!
- A többiekkel is beszéltem már. Addig hozhatnátok neki reggelre néhány ruhát és egy kis gyümölcsöt, hátha magához tér.
- Látsz rá esélyt?
- Nem sokat. De talán ez a pozitív felfogás segíteni fog.
- Én biztos vagyok benne, hogy fel fog ébredni!
- A többiek is legyenek ennyire optimisták. De ne bízzátok el magatokat, mert úgy nagyobb lesz a csalódás ha esetleg mégis...
- De nem fog!
- A többiekkel már beszéltem. Jó lenne ha összeülnétek, és megbeszélnétek a dolgokat, Együtt!
- De holnap mindenképp itt leszek reggel.
- Úgy legyen. - mondta Liz, és elköszöntek egymástól.
- Gyertek, mennünk kell.
- Nem! Én nem fogom itt hagyni Elena-t!
- Chris! Csak úgy tudsz neki segíteni ha most nem betegszel le! Muszáj lesz estére hazamennünk.
- Nem!! - idegeskedett Chris!
- Tényleg az lesz a legjobb ha most hazamegyünk! Ott megbeszéljük ezt a dolgot, Chris. - adott igazat Damon-nek Ashley.
- Menjünk. - helyeselt Em is.
Bementek hozzánk és leültek a kanapéra.
- Azt mondta a doki, hogy pakoljunk el neki ruhákat. Lát esélyt a gyógyulásra.
- Nekünk nem egészen ezt mondta.
- Hát én nem szoktam hazudni. - mondta Damon.
- Jó, akkor én összepakolok néhány ruhát. - szólt Em. - Addig ti bontsatok meg egy üveg whisky-t, vagy valamit.
- Rendben. - szólt Chris és elővett egy üveg Manx Spirit-et.
Közben Em felment Elena szobájában, és meglátta a káoszt. Mintha atombomba sújtotta területre ment volna. Felvett egy kiömlött pezsgősüveget, és feltette a sminkes asztalra. Meglátta a levelet és olvasni kezdte. Bekönnyezett, szinte már sírt.
Mellkasához szorította a búcsúlevelemet, és leindult az emeletről. Mindenki ott volt. Ittak és beszélgettek.
- Nem pakoltad össze Elena ruháit? - kérdezte Chris.
- Elena még búcsúlevelet is írt.
- Tessék?
- Az íróasztalán találtam. Nem olvastam el csak az első két sort. Már így is majdnem elsírtam magam. Nem olvasná fel valaki? - kérdezte Em, és Taylor nyitott be az ajtón.
- Mégis mikor akartátok elmondani nekem, hogy Elena kórházban fekszik?
- Sajnálom Taylor, de te többször s megpróbáltad megölni őt. Mit gondoltál? Hogy majd te leszel az első akit felhívok?
- Hát nem pont így gondoltam, de... Á igazad van. Én sem hívtam volna fel magam. De ez nem indok.
- Taylor! Most nincs időn viccelődésre, vagy éppen szórakozásra. Elena életveszélyben van, és az imént találtam meg a búcsúlevelét.
- A búcsúlevelét?
- Igen. És vagy ülj le a seggedre, vagy távozz.
- Jól van!
- Ki olvassa fel? - kérdezte Chris, de senki nem szólalt meg.
- Jó, akkor én felolvasom.  -  mondta Ashley, és kivette Emily kezéből a levelet.
Vett egy mély lélegzetet, majd olvasni kezdte.


"Drága öcsém!

 Először hozzád szólnék. - itt Chris kicsit szomorúan nézett. Vett egy mély lélegzetet, hogy erős tudjon maradni, majd bólintott, hogy Ashley olvashatja tovább. - Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Nem akartam ezt tenni veled, de nem látok más lehetőséget. Meg kell tennem. Tudnod kell, hogy te nem tettél velem semmi rosszat, ha esetleg mégis - talán régebben - , akkor amiatt ne legyen bűntudatod!

Rád sosem tudnék haragudni, és mindig megbocsájtok neked! Nagyon vigyázz magadra, és vigyázzatok egymásra Ashley-vel is! - Ashley is vett még egy mély lélegzetet. -

Ashley! - E név hallatán kicsit kétségbeesett, és bekönnyezett. Folytatta az olvasást. -
 Ha már szóba kerültél hozzád szólok másodjára. Annyira szeretlek téged, és tudom, hogy nagyon erős vagy! A legjobb barát. Megbízható, vicces, segítőkész, bolondos. Annyira fogsz hiányozni! Vigyázz Chris-re, és nyújtsatok egymásnak támaszt! - olvasta sírva. -

Emily! 
 Ha már a legjobb barátoknál járunk... Te vagy a másik legmegbízhatóbb ember akit ismerek. Bár néha összevesztünk, és hazudtunk egymásnak, végül mindig kibékültünk.

Nem tudok sokáig haragudni rád. Emlékszem, bármi bajom volt, te a bárba vittél engem. Mindig segítettél nekem. Sőt még egy olyan párbeszédet is játszottál Ashley-vel ahol alkoholistának tünteted fel magad, csak , hogy jobb kedvem legyen. - mosolygott e szavak hallatán a már síró Emily, és letörölte a mosolyt az arcáról.

- Nagyon fogsz hiányozni. Te is vigyázz magadra! - olvasta a levelet sírva Ashley,

és átadta Chris-nek, aki próbált erős maradni. Nem sírt, de könnyek szöktek a szemébe. Olvasni kezdte hát ő is.

Damon! - nézett Damon-re, aki bólintott, hogy olvashat.
 Soha nem felejtelek el! Annyira szerettelek, és nem tudom mi történt. Úgy elmondanák mindent. De nem lehet, sajnálom! Ígéretet tettem. Bár azt hiszem nem szeretlek, a szívem talán még mindig mást sugall. Annyiszor megmentettél, annyiszor vigyáztál rám; óvtál és szerettél. Mindent megtettél értem. Sajnálom, hogy ennek így kellett történnie. Annyira sajnálom, hogy összetörtem a szívedet! Remélem megbocsájtasz egyszer nekem! Ne legyen bűntudatod, ez nem a te hibád! 

Taylor! - fordult most felé Chris.
 Azt hittem visszakapcsoltad az érzéseid. Tévedtem. Remélem amikor visszakapcsolod mindent jóvá teszel Damon-nek. Én megbocsájtottam. Tudom, jó ember vagy a szíved mélyén, csak te sem a legjobb napjaidat éled most meg. Ezért talán részben én vagyok a felelős.

  Elbúcsúzom hát tőletek!  Legyetek nagyon boldogok! Bocsássátok ezt meg nekem, és ne legyen bűntudatotok! Szeretlek titeket! 

Elena

Fejezte be a levél olvasását Chris, és végignézett mindenkin. Ashley és Emily sírt, Damon szeme könnyes volt. Klaus csendben ült, és egy szót sem szólt. Talán kicsit ő is meg volt hatódva - bár ez nehezen elképzelhető. Letette az asztalra a levelet, és megcsörrent a vezetékes telefon.
- Hagyd csak, felveszem! - mondta Damon.
- Jó estét! Chris Gilbert-tel szeretnék beszélni. Doktor Elizabeth Willson vagyok.
- Itt Damon Salvatore. Liz miért telefonálsz ilyen későn?
- Sajnálom, Damon. Elena meghalt. Próbáltuk újraéleszteni, de nem jártunk sikerrel. Sajnálom. Örökre elaltatta magát.

XLI. rész: Sajnálom!

Damon csak állt ott, teljesen kétségbeesetten, elszomorodottan és tehetetlenül. Mindent megtett, hogy kibéküljünk - aminek én örültem volna a lehető legjobban -, de hiába. A büszkeségem felülemelkedett rajtam. Damon nem adta fel. Gondolkozott, hogy mit tehetne. Már mindent megtett a részéről, de még próbálkozott. Hátha eszébe jut valami, valami ami miatt 100% , hogy vissza megyek hozzá. Semmi nem jutott az eszébe. Bejött a szobába, hátha meg tudjuk beszélni.

- Elena.

- Damon... Kérlek! Kérlek, el se kezd! Annyira meguntam ezt a helyzetet.

- Nem könyörögni jöttem. Nem azért vagyok itt, hogy térden csúszva esedezzek neked, mert tudom, nem érnék el vele semmit. 

 Én csak meg akarom beszélni ezt a helyzetet felnőttek módjára. - mondta. Volt pár másodpercnyi csönd. Lenéztem, majd vissza fel.

- Rendben. - válaszoltam halk hangon. - De én kezdem. - mondtam magabiztosan, Damon pedig bólintott egyet. - Annyira szívesen megbocsájtanék neked Damon. Hidd el, ..én lennék a legboldogabb ember a világon ha a barátnődnek mondhatnám magam. De nem tudom, hogy bízhatok-e benned. Annyiszor kitörölted az emlékeimet, és hazudtál nekem.

- Én pedig már annyiszor bocsánatot kértem emiatt tőled. Megbízhatsz bennem, Elena.

- Sajnálom Damon. De nem megy. Akárhányszor közeledsz félek, hogy megint el fogok felejteni valamit, arra gondolok, hogy talán már el is felejtettem még egy dolgot, és arra, hogy vajon mi az amit eddig elfelejtettél velem.

- De az már elmúlt, Elena! Nem tudok rajta változtatni! Sajnálom.

- Tudom. És értem is! Csak.. Nekem ez valahogy... Nem jó, Damon.

- Mit tegyek még, Elena?!

- Adj egy kis időt. - mondtam Damon pedig értetlenül nézett rám. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre. Látszott a tekintetén, hogy arra gondol; " biztos van más megoldás!". - Nem tudsz mást tenni, Damon. Csak ennyit kérek.

- Rendben. Akkor vigyázz magadra! - köszönt el, és kiment az ablakon. Egy pillanat alatt eltűnt. 
Leültem az ágyamra. Gondolkoztam, napokon át. Már 3 napja nem láttam Damon-t, és még mindig nem került elő a nyakláncom. Gondolkodtam, és beszélni akartam vele. 

Elmentem hozzájuk, de csak Taylor volt otthon.
- Damon?
- Még nem jött haza. De ha gondolod én elszórakoztatlak addig. - mosolygott rám.
- Taylor nem kell a színészkedés. Tudom, hogy visszakapcsoltad az érzéseidet!
- Miről beszélsz Elena?
- Taylor, megmentetted Damon-t! Ha ki lennél kapcsolva nem tetted volna. Ráadásul láttam a szemeden, hogy megrémültél, illetve inkább aggódni kezdtél amikor elmondtam, hogy Damon bajban van. Mindenképp segíteni akartál neki.
- Miért akarnék neki segíteni, amikor büntetni próbálom? Csak azért segítettem mert megkértél.
- Ezért, Taylor. Mert bűntudatot éreztél amiért bántottál engem. Nem akartad ezt tenni. Így próbáltad jóvá tenni.
- Nevetséges vagy. - próbált hárítani.
- Tényleg? - kérdeztem és megpusziltam az arcát, majd a füléhez hajtottam a fejem és suttogtam: -  Még most sem érzel semmit? 
- Számít ez valamit, Elena?
- Igen, Taylor. Nagyon sokat számít! Azt jelenti, hogy jóvá teheted a hibáidat, és azt, hogy már nem kell félnem tőled. - mondtam és megöleltem. Ebben a pillanatban jelent meg Damon, és kissé kínosan éreztem magam.
- Heló. - köszöntem rá. - Ő egy szót sem szólt, csak meglepődötten, talán kicsit megbántódva állt velem szemben.

Elengedtem Taylor-t, és hátraléptem egyet. Kicsit elpirulva hajtottam le a fejemet. Egyszerre szólaltunk meg Damon-nel.
- Félreér... - Elena!
- Kezd te! - mondtam.
- Inkább egyikünk se kezdje. - mondta és felment a szobájába.
- Menj utána! - mondta kedvesen Taylor amikor ránéztem kissé elszomorodva. Nem szóltam egy szót sem, csak felmentem az emeletre.
Kopogni akartam az ajtaján, de az résnyire nyitva volt. Benyitottam és mondtam.
- Kopp-kopp. Bejöhetek?
- Minek mondod, hogy kopp-kopp?? Nem lenne egyszerűbb ha kopognál? És miért nyitsz be egyből. Úgy nincs értelme. 
- Damon!
- Mi van? Talán van értelme?
- Tudod, hogy nem erre értettem. Amit az előbb láttál nem az volt, mint aminek látszott.
- Miért, minek látszott?
- Hát talán annak, hogy megölelem Taylor-t, de...
- Talán nem ölelted meg? - vágott közbe Damon.
- De igen, de csak azért, mert...
- Mert még mindig érzel iránta valamit?! - szólt közbe ismét.
- Nem, Damon! 
- De igen, Elena!
- Nem! Azért öleltem meg, mert szüksége volt rá. Kellett neki, mert most mindenki egy szívtelen, elmebeteg vadállatnak gondolja.
- Mert az is. Vagy elfelejtetted, hogy meg akart ölni téged? És nem csak egyszer.
- De bekapcsolta az érzéseit!
- Honnan tudod?
- Lebuktattam. Először tagadta, de aztán megadta magát. És még utánad is küldött, Damon. Azt akarta, hogy beszéljek veled. Most tényleg ő az! És szeretném ha meghallgatnál.
- Jól v.. - kezdte mondani, de csörögni kezdett a telefonja. Jött egy üzenete. - De csak később. Most rohannom kell. Ugye megérted?
- Persze. Hívsz majd? - mosolyogtam rá.
- Igen! - mondta és adott egy puszit az arcomra. Lement a lépcsőn, én pedig csak álltam a szobában. 

Megfordultam, és ott állt Taylor.
- Köszönöm.
- Mit?
- Miattad békül ki velem Damon. Miattad oldódott meg minden. - mosolyogtam rá.
- Kibékültök? Én azt hittem nem fog veled beszélni és elmegy.
- Tessék? Akkor most te...?
- Nem. Nem kapcsoltam vissza az érzéseimet, csak eljátszottam. Szóval nézz rám cica. - mondta és megragadott. - Azt hiszed, hogy nem szereted Damon-t, és ezt meg is mondod neki! Közben nem érdekel az a sok rossz amit veled tettem, "megbocsátod" nekem.
- Szemét vagy. - mondtam és már hatott is az igézet. Taylor elengedett. - Utálnom kellene. Most mégis mindent megbocsájtottam, és nem tudok tenni ellene.
- Ennek viszont örülök. - mosolygott rám. Utálnom kellett volna. Gyűlölni, és megpofozni. Rohanni Damon-höz, hogy tévedtem. De nem tehettem. A kedvességem és a bizalmam miatt elveszítettem életem szerelmét, és megbocsátottam annak akinek sosem lett volna szabad. - Ha megtaláljuk a nyakláncod, és már nem tudlak megigézni visszakapcsolom az érzéseimet. Addigra belém fogsz szeretni, Elena. És az enyém leszel. - mondta eltűnt a szobából. Vártam egy negyed órát Damon szobájában, de nem jött, ezért lementem Taylor-hoz.
- Taylor? - mondogattam, mert sehol nem láttam.
- A konyhában vagyok. - hallatszott a válasz. Odamentem. - Hogy állsz Damon-nel?
- Nem tudom. Később mindent megbeszélünk.
- Ugye tudod, hogy örömmel ugrana a nyakadba?
- Az lehet, viszont én miattad nem tudok az övébe. 
- És ez az én hibám?
- Nem tudom. Te egy jó ember vagy, de a jó emberek is hibáznak néha.
- Talán azt is el kellene felejtened, hogy megigéztelek.
- Kérlek ne! Esküszöm senkinek nem szólok egy szót sem! Csak ne törölj ki több mindent. Minden ami ott bent elveszett egy üres lyuk. Érzem, hogy valami hiányzik. Kérlek, Taylor!
- Még meggondolom. - mondta.
- Én viszont most megyek.
- Oké.
- Szia.
- Szia. - köszönt el ő is tőlem. Hazamentem, letettem a táskámat és a kabátomat és felmentem az emeletre. Amikor beléptem a szobába Damon ott ült velem szemben. Nagyon meglepődtem, kicsit talán meg is ijedtem.

- Damon. Te meg...?? - kérdeztem döbbenten.
- Hát megbeszéltük, hogy összefutunk és Taylor mondta, hogy hazaindultál. Ezért feljöttem ide.
- Taylor?
- Igen. De most ne Taylor legyen a téma.
- Igazad van. Damon.. Én tudom, hogy érzek valamit.
- Igen, Elena. Szeretjük egymást.
- Lehet Damon, de... 
- Mi örökre együtt maradunk, ígérem!
- Damon, kérlek hallgass meg! Félre érted az egészet.
- Nem, Elena. Ezen nincs mit félreérteni. Ez talán az igaz szerelem.
- Damon! Azt hiszem nem vagyok szerelmes beléd. - mondtam meg kerek-perec az egészet.
- Tessék? - hallatszott a válasz néhány másodpercnyi kisebb sokk után.
- Sajnálom, Damon. - mondtam úgy, hogy a szívem szakadt meg. Halálosan szerelmes voltam belé. A "szívem sírt" a szavak hallatán amiket kimondtam. Minden porcikám ellenkezett ez ellen, de meg voltam igézve. Nem tudtam mit tenni. Elmondani nem mondhattam. Mindent elfelejtettem volna. Azt nem akartam. Így nem tudtam mi történik velem, de legalább az emlékeim megmaradtak. Már amennyi még nem veszett el..

Damon hirtelen dühös lett. A csalódottságot, és a szomorúságos düh váltotta fel, és kiabálni kezdett.
- Taylor miatt. Igaz?
- Damon!
- Tudom, hogy miatta van, Elena. Mondd a szemembe ha nem! - mondta és megragadta a kezem. Hirtelen sírni kezdtem, de ez nem nem számított Damon-nek abban a pillanatban. Elengedte a kezem, de tovább üvöltött. - Mondd  a szemembe ha nem! - kiáltott rám. Én csak zokogtam. Nem szóltam egy szót sem. - Szóval miatta. Szerelmes vagy Taylorba! - mondta, sőt még mindig ordította. Én zokogtam. A zokogástól nem tudtam válaszolni, csak a fejemet rángattam.

- Nem, nem vagyok szerelmes Taylorba Damon! - mondtam, úgy, hogy üvölteni tudtam volna a fájdalomtól amit Taylor-nak köszönhetek. A szavak alig jöttek ki a számon.
- Akkor mégis mi történt ezalatt a pár óra alatt ami miatt ennyire megváltoztál? Békülni jöttél hozzám. Vagy talán nem?
- Damon...! - próbáltam magyarázkodni, de földhöz vágta az egyik széket ami éppen az útjában volt. Leborított mindent a kis sminkes szekrényemről. Már nem csak a fájdalomtól, hanem a félelemtől is sírtam. Damon egy pillanat alatt eltűnt, és csak a tárt ablakot hagyta maga után, valamint a nagy sminkkupacot, és egy törött széket.
A földre estem a sírástól. Zokogtam. Elkezdtem összepakolni a cuccokat, de én is ideges lettem és földhöz vágtam az első dolgot ami a kezem ügyébe került.
Depresszióba estem, és találtam a fürdőben egy kis doboz altatót. Bevittem a szobámba, és elővettem egy papírt és egy tollat. Elkezdtem írni a búcsúlevelemet.

"Drága öcsém!
 Először hozzád szólnék. Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Nem akartam ezt tenni veled, de nem látok más lehetőséget. Meg kell tennem. Tudnod kell, hogy te nem tettél velem semmi rosszat, ha esetleg mégis - talán régebben - , akkor amiatt ne legyen bűntudatod! Rád sosem tudnék haragudni, és mindig megbocsájtok neked! Nagyon vigyázz magadra, és vigyázzatok egymásra Ashley-vel is!

Ashley!
 Ha már szóba kerültél hozzád szólok másodjára. Annyira szeretlek téged, és tudom, hogy nagyon erős vagy! A legjobb barát. Megbízható, vicces, segítőkész, bolondos. Annyira fogsz hiányozni! Vigyázz Chris-re, és nyújtsatok egymásnak támaszt!

Emily! 
 Ha már a legjobb barátoknál járunk... Te vagy a másik legmegbízhatóbb ember akit ismerek. Bár néha összevesztünk, és hazudtunk egymásnak, végül mindig kibékültünk. Nem tudok sokáig haragudni rád. Emlékszem, bármi bajom volt, te a bárba vittél engem. Mindig segítettél nekem. Sőt még egy olyan párbeszédet is játszottál Ashley-vel ahol alkoholistának tünteted fel magad, csak , hogy jobb kedvem legyen. Nagyon fogsz hiányozni. Te is vigyázz magadra! 

Damon!
 Soha nem felejtelek el! Annyira szerettelek, és nem tudom mi történt. Úgy elmondanák mindent. De nem lehet, sajnálom! Ígéretet tettem. Bár azt hiszem nem szeretlek, a szívem talán még mindig mást sugall. Annyiszor megmentettél, annyiszor vigyáztál rám; óvtál és szerettél. Mindent megtettél értem. Sajnálom, hogy ennek így kellett történnie. Annyira sajnálom, hogy összetörtem a szívedet! Remélem megbocsájtasz egyszer nekem! Ne legyen bűntudatod, ez nem a te hibád!

Taylor!
 Azt hittem visszakapcsoltad az érzéseid. Tévedtem. Remélem amikor visszakapcsolod mindent jóvá teszel Damon-nek. Én megbocsájtottam. Tudom, jó ember vagy a szíved mélyén, csak te sem a legjobb napjaidat éled most meg. Ezért talán részben én vagyok a felelős.

  Elbúcsúzom hát tőletek!  Legyetek nagyon boldogok! Bocsássátok ezt meg nekem, és ne legyen bűntudatotok! Szeretlek titeket!

Elena

Írtam meg a levelet, amit az asztalomon hagytam. Bevettem 7- 8 darab altatót, és az ablakba ültem. Néztem ki a fejemből, Damon-re gondoltam. Hamar elálmosodtam, és amikor le akartam feküdni hirtelen összeestem.

- Elena! - hallatszott Chris hangja, amint belépett az ajtón. - Megjöttem! - mondta. Látta a kabátomat, és a cipőmet is, de a választ nem hallatszott. - Elena! Hol vagy? - kérdezte.

Benyitott a szobámba és látta, hogy eszméletlenül fekszem a földön, és kétségbeesett. - Elena!!!