Damon's Love.♥

XLVI. rész: Csak egy rajz

- Tudod mit? - kérdezte - Nem érdekel Taylor. Inkább élnék ma egy üveg Jack Daniels-nek.

- Na ez a beszéd! - válaszolta Damon.

Elmentünk a bárba, és ittunk néhány pohárral. Kicsit kikapcsoltam az agyam, nem gondolkoztam (Épp itt volt már az ideje). Többen is csatlakoztak hozzánk, egy csomó ismeretlen emberrel ittam együtt.

"Ki bír többet inni?" versenyt tartottunk.

Damon kevésbé részegedett le, mint én.

- Kimegyek a mosdóba. Csak egy pillanat. - mondtam.

A mosdóban felkötöttem a hajam, és megmostam az arcom. Már eléggé részeg voltam, nehezen vettem a magam előtt lévő "akadályokat". Hol egy asztalnak, hogy az egyik szék lábának mentem neki.

*Damon*

Én nem szerettem volna teljesen leinni magam, elvégre Elena-ra vigyáznom kell. Bár most ezen kívül semmi nem járt az eszemben és kicsit én is becsiccsentettem.

- Kimegyek a mosdóba. Csak egy pillanat. - mondta. Úgy ment egészen a mosdóig, mintha láthatatlan akadályok lettek volna előtte. 

Tehát végig szlalomozott a báron, egészen a mosdó ajtóig. Néhány perc múlva felkötött hajjal jött ki. Minden asztalnak és széknek neki ment ami az útjába került.

Nevetve borult a karjaimba amikor majdnem elesett, én pedig elkaptam.

- Ideje hazamenni királylány! Ott folytatjuk a bulit. - mosolyogtam rá.

- Juhú! - kiáltotta és az ellenkező irányba vette az iramot. Megfordítottam, ő pedig a kezével mutatta, hogy arra kell menni, mintha tudta volna. Egész úton nevetett, nem akartam így hazavinni. 

Ezért hozzánk mentünk. Beértünk, és elővettünk még egy üveg bort is.

1889-s vörösbor volt. Megittunk még mindketten egy-egy pohárral, amikor elmentem zuhanyozni. Törölköző nélkül jöttem ki, Elena pedig eltakarta a szemét. Várt egy két percet, majd megszólalt.

- Nézhetek? - kérdezte - mintha még nem látta volna a testem... - és egyik szemét kinyitotta.

Immár volt rajtam törölköző, Elena pedig elvette a kezét a szeme elől.

Nem törölköztem meg, csak egy törölközőt csavartam a testem alsó felére, hogy Elena ne érezze magát kínosan.

Részeg voltam. Nem túlságosan, de részeg. Elena viszont... Alig bírt állni a saját lábán. Közelebb léptem, egészen közel álltam hozzá. Vizes felső testem szinte már erezhette volna. Csak nézett rám. Tekintete végig nézett rajtam.

Tekintetében láttam, hogy kíván engem, én pedig már nem tudom türtőztetni magam.

Kár volt innom! Hiba volt. Ha nem ittam volna, most nem próbáltam volna megcsókolni őt. És bár hiba volt, de én nem bántam meg. Haját óvatosan leengedtem, kezem a csípőjére helyeztem. Közelebb húztam magamhoz. 

Én a zuhany miatt voltam vizes, még Elena leizzadt a testem közelsége miatt.

Szemeit egy pillanat erejéig lesütötte, próbált ellen állni a vágynak, amely őt is feszíthette belülről. Adtam egy puszit a nyakára, aminek elsőre próbált ellen állni. Adtam rá még egyet, majd feljebb mentem. Megpusziltam édesen fénylő, kissé talán még ellenkező ajkait, a majd heves csókolózásba kezdtünk. Elena-t gyengéden fektettem le az ágyra, óvatosan közeledtem felé. Ez most másnak bizonyult, mint az első alkalom, ám amikor felsőjét levettem, és adtam még egy csókot hívogató ajkára, hirtelen meggondolta magát.

- Nem lehet. Mi csak... Barátok vagyunk, Damon! - szólt hozzám szégyenteljes hanggal, majd felsőjét magára kapva az ajtó felé vette az irányt.

Tekintete a földre esett. Egy cipőpárt látott maga előtt miközben vajszínű, vékony kabátját kapta magára. Táskáját a cipős szekrényről felkapva tekintetét feljebb emelte.

Taylor volt az, valami papírt szorongatott a kezében. Még sikerült elkapnom Elena döbbent tekintetét, de ő sietve, Taylort kicsit arrébb lökve lépte át a küszöböt.

*Elena*

Beléptem a szobába pont akkor, amikor Damon a fürdőszobából jött kiféle. Semmi nem volt rajta, kicsit kínosan éreztem magam.

Hirtelen eltakartam a szemem, vártam néhány percet, majd megkérdeztem, hogy nézhetek-e. Válasz nem érkezett, ezért egyik szemem előtt szétnyitottam az ujjaimat, és egy pillantást vetettem Damon-re. Egy törölköző volt csavarva alsó testére, míg felső teste vízben tocsogott. Közelebb jött, vágyódva nézett rám.

Bevallom, Damon-nek tökéletes felső teste van, jóképű és vonzó. Ráadásul szeretem őt. Így természetesnek tartom, hogy én is vonzódtam hozzá. Vágyódtam a testére, az érintésére, a csókjaira, a szerelmére. Még egy kicsit közelebb lépett, kezét gyengéden a derekamra helyezte. Szívem hirtelen felgyorsultan és hevesen vert, a levegőt mélyen, és egyre ritkábban vettem. Langyos teste felzaklatott engem, hirtelen rettenetes melegséget éreztem. Tudtam, ezt most még nem szabad, csak összezavarna. Adott egy csókot a nyakamra, ekkor még próbáltam ellenkezni. A vágy, a teste érintése iránt fokozódott. Adott még néhány puszit a nyakara, lassan haladva egyre feljebb. Még próbáltam ellenkezni, ajkaim épp szólásra nyitottam, amikor ő arra is adott egy puszit. Ekkor már nem tudtam ellen állni, érzéki csókba fogtunk. Gyengéden, lassan fektetett az ágyra, ez az alkalom sokkal romantikusabban kezdődött, de én hamar véget vetettem neki. Óvatosan emelte le a felsőmet, itt még nem ellenkezdtem. Még egyszer megcsókolt, amikor észbe kaptam.

Kezeimmel gyengéden löktem el magamtól. Kérdően nézett rám, én gyorsan felvettem a pólómat és csak annyit mondtam:

"- Nem lehet. Mi csak... Barátok vagyunk, Damon!"

Talán nem ez volt az indok, én magam sem tudom pontosan.

Magabiztosan, kissé még inogva indultam az ajtó irányába. Felvettem a halvány, tavaszi - hozzáteszem november volt - dzsekimet, amikor megpillantottam magam előtt egy pár férfi cipőt. Tekintetemet lassan emeltem fel, táskámat felkapva a vállamra dobtam. Taylor volt az. Nézett rám kérdően, és szája épp megszólalásra állt, kezét felém nyújtotta, amikor egy pillantást vetettem Damon-re, majd gyors léptekben kiléptem az ajtón.

A hazaút egy pillanat alatt megvolt, Damon nem jött utánam. Talán kicsit zavart, de tudom, és akkor is tudtam, hogy ez így volt helyénvaló. Talán ő is ezt érezte, ezért nem jött utánam.

Dühös lettem Damon-re, amiért ismét bepróbálkozott, amiért megígérte, hogy vár, de nem tette ezt. Dühös voltam és féltem is. Féltem, hogy ha nem bírt várni, akkor le kell mondanom róla. Nem akartam elveszíteni őt, de most még dühös voltam. Elő akartam venni a falamon lévő kép mögül a Damon-ről készített második rajzom, de azt nem találtam ott. Fura. Hová lett? Ki járt a szobámban? Ki vitte el?

*Chris*

Elena reggel elment, és csak néhány pillanatra ugrott haza olyan kettő óra fele.

Rettentő dühös vagyok Damon-re amiért átváltoztatta az egyetlen élve maradt rokonomat. Utálom a vámpírokat, hiszen embert ölnek. Damon-t pedig még jobban, elvégre miatta van minden szenvedés. Anyáék miatta haltak meg, én miatta költöztem el, Elena miatta nőtt fel nélkülem, szülők nélkül, csak a nagynénije Jessica volt vele. Ő pedig még ebben az évben halt meg. Tehát Elena egyedül maradt.

Sajnálom, hogy Elena azt hiszi őt gyűlölöm, ez nem így van. Én csak Damon-t gyűlölöm, és ez valamiért rajta csattan.

Mindent el akartam tüntetni ami Damon-re emlékeztetheti őt. Találtam egy-két ruhát ami Damon-é, azokat egyenesen az ablakon dobtam ki. Tovább kerestem, megtaláltam a naplóját. Bár nem lett volna szabad, de én beleolvastam.

Volt egy csomó dolog a napjairól, ám találtam egy érdekes mondatot.

"Kedves Naplóm!

Chris teljesen utálja az új énemet. Ellenszenves velem, sokat veszekedünk, és mindig Damon-t hibáztatja. De igazából én vagyok a hibás.(...)"

Ez a lap annyira meghatott. Annyira átértékelt bennem mindent. Bár soha nem akartam ezt kimondani, de Damon-nek igaza van. Azzal, hogy Elena-val éreztetem, mennyire nem tetszik nekem ez a helyzet, teljesen az ellenkezőjét érem el mindennek. Elena emiatt még rosszabbul érni magát, és még lassabban fog túllépni ezen.

Bár most igazat adok Damon-nek, attól még utálom őt, Teljes szívemből! Tovább kerestem, minden kis zugot átkutattam. Találtam egy festmény mögötti rajzot, ami Damon-t ábrázolta. Kicsit ideges lettem, a rajzzal a kezemben indultam útnak.

Este hétre hazaértem, Elena viszont csak tizenegykor ért vissza.

- Christian! - kiabált nekem, én pedig kinyitottam az ajtót. - Te kutattál a szobámban?

- Igen. - mondtam magabiztos hangon. Kicsit meglepődött, nem erre számított. Éppen meg akart szólalni, látszott rajta, hogy gondolkozik, hogy hogyan fogalmazzon, hogyan kérdezzen rá. - Ha a Damon-ről készített rajzodat keresed, már nincs nálam.

*Taylor*

Miután Elena és Damon elviharzott már nem akartam hazamenni. Inkább elmentem sétálni. Éppen egy park mellett sétáltam el, amikor szembe jött velem Chris, Elena öccse. Egy papírlapot tartott a kezében, kicsit idegesen sétált felém. Megállítottam.

- Szia! Hát te? Mi az a kezedben?

- Elena rajzolta. Nem tudok vele mit kezdeni. Tessék! - nyomta a kezemben és gyors léptekkel továbbment. Utána kiáltottam, de nem fordult meg. Feleslegesen pedig nem akartam utána szaladgálni. Nézegettem a rajzot, amely gyönyörűen volt megrajzolva. Szinte minden részlet stimmelt, valóban élethű volt.

Christian azért nyomta a kezembe, mert nem tudott vele mit csinálni. Na de én mit tudnék?

Elindultam arra felé amerre utoljára Őket, hátha találkozok Elena-val, és visszaszolgáltathatom neki.

Nem voltak ott. Elindultam Elena-hoz, hiszen ez egy jó indok arra is, hogy beszélni tudjak vele, elmondani az igazat.

Éppen kopogni akartam az ajtón amikor Emily és Klaus lépett ki.

- Te mit keresel itt?? - kérdezte flegma hangon Em.

- Elena-t. Itthon van?

- Szerintem jobb lenne ha elkerülnéd őt, de mellékesen... Nincsen otthon. Damon-nel ment el egy 5-10 perce.

- Nem tudod hova? - kérdeztem mire ő vállat vont és elindultak. Tökéletes Taylor Salvatore! Mindenki utál, és nem tudsz 5 percet sem beszélni Elena Gilbert-tel.

Egy kis kóválygás után hazafelé vettem az irányt, szépen lassan, hogy közben nyugodtan tudjak gondolkozni. Már este háromnegyed tizenegy lehetett amikor elindultam. Tíz, tizenöt perc múlva már a házban álltam, előttem Ő mérgesen. Lefelé nézett, éppen a kabátját vette fel. Rám pillantott, én átnyújtottam a rajzot és éppen hozzá akartam szólni amikor faképnél hagyott. A rajz a kezemben, Elena pedig már valószínűleg otthon.

Nem tudtam mit csinálni vele, békeajándékként odaadtam Damon-nek.

- Elena még mindig szeret. Ne engedd el őt! - szóltam hozzá, és a kezei közé adtam a rajzot.

Nézegette egy darabig, majd az a tipikus - elgondolkodó - "Damon nézés" látszott az arckifejezésén.

*Elena*

- Christian hová raktad? Add vissza! - parancsoltam rá mérgesen.

- Mondtam már, hogy nincs nálam. - válaszolta. Hirtelen mérges lettem, nekilöktem a falnak.

- Hová raktad?? - kérdeztem dühösen. Látszott az arckifejezésén, hogy megijed. Lágyítottam az arckifejezésemen, lejjebb vittem a hangomat. Elengedtem, majd sajnálkozva néztem rá.

- Taylor-nak adtam. - mondta mérges, mégis halk hangon és a szobájába vonult.

Nem hiszem el, hogy ezt tettem. Szükségem van Damon-re. Valakinek meg kell tanítania engem viselkedni és kezelni az ilyen helyzeteket.

Most viszont nem akartam vissza menni hozzá. Rám nyomult, mikor megígérte, hogy várni fog, ameddig csak kell.

És ekkor rádöbbentem. Mielőtt eljöttem volna Damon-től Taylor a kezében tartott egy papírt, amit felém nyújtott. Én nem vettem el, csak mérgesen elszaladtam.

Biztos vagyok benne, hogy a rajz volt az. És ha pedig igazat súg a megérzésem, akkor az a rajz már Damon-nél van, és éppen ide tart.

Remélem tetszett!!:)) Ha elolvastad, és tetszett, akkor iratkozz fel, és kommentelj a rész alá!!:)

Következő rész: /Az időmtől függően/ 5 hozzászólás+1 feliratkozó után lesz kint!:)