Damon's Love.♥

Sziasztok!! Először is meg szeretném köszönni az 5000 kattintást, amit a Kattintás oldalon is megemlítettem.:) Másodszor pedig szeretnék jó olvasást kívánni!!♥

XLVII. rész: Könnyzápor

És ha pedig igazat súg a megérzésem, akkor az a rajz már Damon-nél van, és éppen ide tart.

Elmentem zuhanyozni, 5 perc alatt készen voltam és fel is öltöztem.
Nem pizsamát vettem fel, el akartam menni, hogy kiszellőztessem a fejemet, amikor mozgást hallottam. Elindultam a szobám felé, benéztem, de nem volt ott senki.
Megfordultam, és Damon-nel találtam szemben magam. A megérzésem jó volt.
Kezében tartotta a rajzot, amit felém nyújtott.
- Damon megmagyarázom. - mondtam, mintha valami rosszat tettem volna.
Ő megfogta a kezem és hátulról átkarolt. 
- Ezen nincs mit megmagyaráznod, Elena! Szeretsz engem és én nem fogok tovább várni rád. - suttogta a fülembe,

aztán megfordított. Most már szorosan voltunk egymással szemben, testem az ő testéhez ért. Szívem hevesen vert, gyomromban lepkék röpködtek, mégis tiltakozni próbáltam.
Damon nekinyomott a falnak, és csókolni kezdett. Csókolóztunk, megint. Akartam őt, mindennél jobban. De ellöktem magamtól.
- Damon, nem! Fejezd be! - löktem sokkal távolabb. - Elegem van abból, hogy mindig bepróbálkozol. Elegem van abból, hogy megszeged az ígéreted. Azt mondtad bármeddig várni fogsz rám, de nem teszed ezt.
- Elena. Mégis hogya...
- Nem Damon! Hallgass meg! Folyamatosan megcsókolsz és ezzel kihívás elé állítasz. Pontosan tudod, hogy szeretlek téged, és amikor ellöklek magamtól a szívem szakad meg. Nagyon nehezen tudom magam rávenni arra, hogy eltaszítsalak magamtól.
- Ennyi? Végigmondtad amit akartál? - kérdezte türelmetlenül, kicsit idegesen, de úgy tűnt nem izgatja amit az imént mondtam. Bólintottam, ő pedig belefogott hosszas beszédébe. - Először is. Igazad van, megszegtem az ígéretemet. Azt mondtam várni fogok, közben pedig nem is egyszer próbálkoztam nálad. De ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan hiszed. Abba nem gondolsz bele, hogy én tiszta szívemből szeretlek téged, és minden nap, minden együtt töltött perc kihívás az ellen, hogy megcsókoljalak, hogy végigsimítsam az arcot és a szemedbe mondjam, hogy szeretlek. Minden egyes perccel egyre jobban szeretlek, és te is azt mondod, hogy szeretsz, mégis váratsz magadra.
- Damon...
- Nem, Elena! Most én beszélek! Nem elég, hogy váratsz magadra a semmi miatt, de még szexibben is öltözködsz, mint általában. Ma is egy felül kicsit kivágottabb felső volt rajtad. Testre simulós ruhákat hordasz, és egyre többet mutatsz meg magadból. Nekem szerinted nem kihívás ezt elviselni? Amikor meglátom a mesés alakodat folyamatosan arra figyelek. Ajkaid hívogatnak, megbabonázol. Gyenge vagyok, bár erősnek mutatom magam. És igen, többször is nyomultam, mert nekem kevesebb az akarat erőm, mint neked. Vagy csak jobban szeretlek, mint te engem. Már nem vagy dühös. Segítek neked, hogy jobb vámpír legyél. Szeretsz engem. akkor mégis miért nem lehetünk együtt? Vagy talán nem szeretsz?
- De szeretlek, Damon. De te ezt nem értheted! Ha pedig azért nem tudsz várni rám, mert együtt töltünk minden napot, akkor nem kell a segítséged. Megoldom majd valahogyan. Ott van Emily, és amit ő nem tud megtanítani nekem, arra ott lesz David és Klaus.
- Szóval nincs szükséged rám?
- Én nem ezt akartam mondani.
- Rendben. Akkor rám többet ne számíts, Elena. Innentől kezdve nem fogok nyomulni. Békén hagylak és nem fogok veszekedni veled. Tudod miért? Mert nem fogok rád várni. - mondta elhalkuló hanggal, és eltűnt. 
Én nem Ezt akartam. Nem Így akartam! Csak azt akartam, hogy könnyítsen a helyzetemen, mert így nem jutok előbbre. És most bekövetkezett amitől a legjobban féltem. 
Feladta a várakozást. Nem lehetünk együtt.
Elindultam. Damon-t kerestem. Legelőször a Salvatore házba mentem, logikusnak tűnt, hogy oda fog menni.
Kopogtam, de türelmetlen voltam és benyitottam. Taylor a kanapén ült, és whiskyt ivott.
- Hát te, Elena? Elkerültétek egymást Damon-nel? Egy negyed órája indult hozzád miután átadtam neki a...
- Nem jött ide? Veszekedtünk és elment. Most végleg elveszítettem őt. - mondtam könnyes szemmel. Taylor átölelt, zokogtam a vállán. Szörnyű érzés fogott el. Most először tényleg azt éreztem, hogy elveszítettem őt. Könnyeimet törölgettem, miközben Taylor szoros ölelésben tartott. Hallottuk az ajtó kinyílását, és elengedtük egymást.
- Hamar túltetted magad. - Damon bunkón szólt oda, én pedig csak próbáltam megmagyarázni, de nem hagyta. Mielőtt beléptem volna a szobájába becsapta az ajtaját előttem.
Nem tehettem mást. Hazamentem.
Lefeküdtem aludni, bár fölöslegesen. Egész este fent voltam.
Reggel hívott Taylor.
- Igen?
- Szia. Csak gondoltam megkérdezem, hogy vagy.
- Őszintén? Szörnyen. Rettenetesen érzem magam Damon miatt, és még ráadásul éhes is vagyok.
- Gyere át. Van nálunk egy csomó vértasak. - kérlelt. Először nem igazán akartam átmenni, de aztán nagy nehezen rávett. Szükségem volt a segítségre, de nem Taylor-éra. Ő tönkretett. Ő többször is megpróbált engem megölni. Megigézett. Átvert.
Valahogyan mégsem haragudtam rá. Mert most kedves volt. És az én egyik rossz tulajdonságom, hogy nagyon könnyen megbocsájtok.
Átmentem, óvatosan léptem át a küszöböt, kopogás nélkül.
Taylor kedvesen üdvözölt, levezetett engem a pincéjükbe.
Még nem jártam itt, de elég sok minden szembetűnt. Tele vannak borral, a legrégebbi fajtákból, és a legfinomabból. Ami a legjobban szemet szúrt, az a hatalmas hűtőláda volt, a poros, pókhálókkal teli pince szélén.
Taylor azt nyitotta ki, és abban volt az a sok vértasak.
Megittam kettőt is, annyira éhes voltam, féltem, hogy megtámadok valakit. Hazakísért, és adott nekem három vértasakot tartaléknak, minden napra egyet.
Az ajtóban álltunk meg beszélgetni, nem hívtam be, ő pedig nem kérte, hogy engedjem be. Szerintem egyértelműen lejött neki, hogy még nem bízom meg benne száz százalékosan.
- Akkor megpróbálsz beszélni Damon-nel az érdekemben? - kérdeztem.
- Igen, megpróbálok mindenben az érdekedben járni. Nem garantálom, hogy nagy sikerrel, de megpróbálom.
- Köszönöm. Tényleg rendes vagy. - mosolyogtam rá, de ez nem a vidámság miatt volt, hanem mert ismét kedvelni kezdtem őt.
Elköszöntünk egymástól, bementem a házba.
Gondolkoztam, és mivel Damon nem segít, muszáj találnom valakit. Felhívtam Emily-t. 
Egy óra múlva már itt is volt, kopogás nélkül bejött.
- Szia Em.
- Szia Elena. Miért hívtál?
- Hát... Szükségem lenne rád. Úgy látszik nagyon megbántottam Damon-t, és most először tényleg úgy érzem, hogy egy a százhoz az esélye, hogy összejöjjünk újra. És emiatt ő nem segít nekem, hogy megtanuljak emberként viselkedni... Segítenél?
- Úgy sajnálom, Elena. Persze! Mindenben segítek amiben tudok. - ölelt szorosan magához.
Elengedett, és felmentünk a szobámba. 
- Először talán jobb lenne ha elmondanád mi történt Damon-nel.
- Hát... Úgy történt, hogy eltöltöttünk egy csodálatos napot együtt, de kétszer is megpróbált rám nyomulni. Másodjára is elutasítottam és megmondtam neki, hogy nem teheti ezt velem. Mert így kihívások elé állít, és nekem nagyon nehéz neki nemet mondani. Amire ő azt mondta, hogy túl gyönyörű vagyok és kihívóan öltözködöm, meg valami olyasmit, hogy amikor a közelemben van minden perc kihívás az ellen, hogy megcsókoljon. És itt jött a hatalmas hibám, amit a legszívesebben visszapörgetnék. Minden egyes másodpercet a veszekedés kezdetéig, mert rettentően hiányzik nekem. 
- Sajnálom. De mit mondtál?
- Azt, hogy nem kell a segítsége, majd te vagy valamelyik ősi segít nekem, így megakadályoznánk azt, hogy nyomuljon.
- Elena!
- Tudom, Emily! Tudom, hogy elcsesztem. - mondtam könnyezve. - És hidd el, rohadtul megbántam, hogy ezt kimondtam, de minden ember mond olyan dolgokat idegességében, amiket nem gondol komolyan.
És egyszerűen azóta nem tudok beszélni vele. Elmentem hozzájuk, de nem volt otthon, aztán sírni kezdtem és Taylor vigasztalásképp megölelt.
- Igen... Vigasztalásképp.
- Igen, Emily! De Damon ezt pont meglátta, utána pedig nem engedett be a szobájába, hogy beszélhessek vele.
- Elena, még mindig túl naiv vagy.
- Ez nem igaz, Emily! Csak meglátom az emberekben a jót. És én szeretem ezt a tulajdonságomat. - jelentettem ki. Hosszasan beszélgettünk Damon-ről, ez amolyan "lányos lelkizés" volt.

Emily hazament, én pedig beültem az ablakba - ahol általában szoktam ilyenkor lenni - naplót írni.

"Kedves naplóm!

Mindent elrontottam. Tegnap Damon-t megsértettem, de annyira, hogy most először tényleg úgy érzem, nem fog nekem megbocsájtani. Én szeretem őt. Teljes szívemből. Nagyon hiányzik, és ha meghallgatna akkor mindent elmagyaráznék neki, és rohannék a karjaiba. De ezt nem engedi. Most, amikor már elveszítettem, rájöttem, hogy Őt akarom, bármi áron."

Lassacskán lefeküdtem, de nem jött álom a szememre. Éjfél tájban eldöntöttem, "MOST AZONNAL átmegyek Damon-höz". Felöltöztem, amilyen gyorsan csak tudtam, egy kis szempilla spirált raktam fel, és egy felül kicsit kivágott felsőt dobtam magamra, de nem azt a kihívós fajtát! Felkaptam a kabátom és a táskámat, és már a Salvatore ház előtt is voltam. Hirtelen a szívem rettentő hevesen vert, izgultam és féltem is egy kicsit. A levegőt kapkodva vettem. Pislogtam párat, sétálgattam a ház előtt, gondolkoztam, hogy mit kéne tennem. Kopogjak? És ha Damon nyit ajtót mit teszek? Mit fogok egyáltalán mondani neki? Mászkáltam fel alá. Elhatároztam, hogy kopogni fogok. Éppen emeltem volna a kezem, már közelített az ajtóhoz, mindössze egy-két milliméter kellett volna, amikor Taylor kinyitotta az ajtót.

- Elena. Te mit keresel itt az éjszaka közepén? És miért mászkálsz fel alá? Miért nem jöttél be?

- Szia Taylor. Ideges vagyok... Damon-höz jöttem. - szóltam.

- Sejtettem. Gyere be. A szobájában van. - mondta. Óvatosan beléptem, majd egy pillanat múlva már a szobája előtt álltam. Nincs mese! Ha már itt vagyok meg kell tennem. Kopogtam, de nem nyitott ajtót. Kopogtam még egyszer, majd óvatosan benyitottam. Megpillantottam Damon-t, a szívem minden egyes perccel hevesebben vert, szinte kiugrott a helyéről. A gyomrom fájni kezdett, rettentően féltem a választól. A torkomban csomó keletkezett, ami akadályozott a nyelésben.

- Szia. - köszöntem.

- Miért jöttél ide? - kérdezte flegmán. Meglepődtem, nem erre a reakcióra számítottam. De mit is vártam? Hiszen rettenetesen megbántottam őt. Szívem szúrni kezdett, nyeltem egy nagyot.

- Damon, kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam amiket mondtam.

- Ezen nincs mit megmagyarázni, Elena. Egyáltalán minek jöttél ide? Mire számítottál? Hogy majd idejössz szexi ruhában, kisminkelve, bocsánatot kérsz és mi örökre együtt leszünk??

- Nem, Damon... De én nem gondoltam komolyan azt amit mondtam.

- Ez még így hihető is lenne, ha tegnap nem kaptalak volna rajta Taylor-ral a nappaliban.

- Damon az csak egy ölelés volt!! Azért ölelt meg mert Miattad sírtam. Idejöttem, Miattad, hogy megbeszélhessem Veled ezt, és amikor sírni kezdtem ő átölelt. Ezt láttad.

- Igen. És azért uszítottad rám, hogy tartson lelki beszédet amiért meg kéne bocsátanom neked.

- Nem. Valóban megkértem, hogy beszéljen veled, de csak azért mert szeretlek téged, Damon. Azért mert most, hogy nem vagy velem mindenre rájöttem. Tudom, hogy nem tudok élni nélküled, tudom, hogy halálosan szeretlek, tudom, hogy már nem téged hibáztatlak a történtek miatt.

- Kár, hogy erre későn jöttél rá, Elena. - mondta. - Most pedig menj el. - sírni kezdtem, könyörögtem neki, hogy ne küldjön el. Látszott Damon-ön, hogy hatottam rá, de mégis elküldött. Sírtam, sőt zokogtam. Álltam a szobája ajtaja előtt zokogva, ültem az ajtó másik oldalán. Taylor odajött hozzám. Próbált segíteni.

- Hagyj békén! Minden a te hibád! Damon miattad utál! Hiszen rájöttem. Te igéztél meg, amiért összevesztem Damon-nel amikor ki akartam békülni vele. Te miattad lettem tehát öngyilkos, és aztán Te miattad hibáztattam Damon-t! Most pedig.. Már majdnem megbocsájtottam, elkövettem egy hibát és Te megöleltél. Azért tetted, hogy Damon-t még jobban ellenem uszítsd!

- Nem, Elena. Tévedsz.

- Utállak! Minden miattad van. - rohantam ki a házból zokogva. Futottam a vámpírgyorsaságommal. Egy erdő mellett álltam meg. 

Összeroppantam. Túléltem az öngyilkosságot, túléltem azt, hogy vámpír lettem. De azt, hogy Damon-t örökre elveszítsem, azt már nem fogom kibírni.

Ismét annak az erdőnek a közepén találtam magam, ahová akkor szaladtam amikor vámpírrá váltam.

Ezúttal viszont nem álltam a meg a közepén. Túlrohantam rajta, és egy gyönyörű réten voltam amikor feleszméltem. Virágokkal, egy kis patakkal, és egy faházzal.

Még mindig iszonyúan zokogtam, de a környezet, majdnem olyan volt, mint az álmaimban. Ez egy kicsit megnyugtatott.

Könnyes arccal, szipogva lépkedtem a ház felé, közben gyönyörködtem a tájban.

Lassacskán haladva, de odaértem a ház mellé. Nem volt kerítés, az ajtóban álltam meg.

Letöröltem a könnyeimet, és kopogtam az ajtón.

Egy pillanatra sikerült abbahagynom a sírást, de egy könnycsepp még kigördült a szememen amikor kinyitották az ajtót. Gyorsan letöröltem, ismerős arcot látván, mintha semmi bajom nem lenne.

- Szia. Baj van? Segíthetek.

- Szia, nem csak... Megláttam ezt a gyönyörű környéket és gondoltam megnézem, hogy ki lakik itt. Nem gondoltam volna, hogy te.

- Ne haragudj. Ismerős vagy, de... Ismerjük mi egymást egyáltalán?

- Igen, egyszer összefutottunk. Aaron igaz? - kérdeztem, ő pedig bólintott -  Elena vagyok.

- Tényleg, már emlékszem. Te voltál az aki az első találkozásunkkor is megkérdezted, hogy találkoztunk-e. - mosolygott rám - Gyere beljebb! - hívott be kedvesen, én pedig még mindig szomorkás arcot vágva beléptem. Gyönyörű kis faház volt. A folyosó hosszú volt, mindenhová ez vezetett végig. Rögtön a bal kezem felőli oldalon volt egy fürdőszoba, jobb oldalt pedig egy nagy nappali. Itt volt egy plazma tévé, egy kanapé, két fotel, egy kávézó asztal, és egy jó nagy ablak. Erről a helységről rá lehetett látni az étkezőre, hiszen nem volt fal, ami elválasztotta volna a két helységet egymástól, és ez - jó értelemben - különös hangulatot keltett. A fürdőszoba mellett volt egy kis konyha, amiben volt egy pult, egy csap, egy kis szekrény a falon és a konyhába való szükséges eszközök (mikró,kávéfőző, stb.).

- Örülök, hogy tetszik. Én is szeretek itt lenni. Hiszen ez egy eldugott, nyugodt kis környéken van, a természet csodálatos, és minden megvan ami szükséges. Az állatok és a természet zenéje összefonódik, a víz csobogása megnyugtatja az embert. Az őzek bejárnak a házhoz, így csodálhatom kecses járásukat, egymással való édes viselkedésüket. Itt minden állat, minden élőlény nyugtató hatású, hiszen egyik sincs pár nélkül. - mondta. Megható volt, a páros rész Damon-re emlékeztetett. Szememből könny gördült végig az arcomon, az orrom folyni kezdett. Eltakartam arcomat, míg ő a környezet szépségéről áradozott. - Mi a baj? - kérdezte amikor észrevette, hogy fejemet kezembe hajtva ülök a fotelban, lábaim felhúzva, és szipogok.

- Mennem kell, ne haragudj. Szia! - köszöntem el és kiszaladtam a házból, egy pillanat múlva már az erdőben voltam, ismét. Leültem, és hangot hallottam. Gyorsan cselekedtem, letörtem egy faágat, aztán minden elsötétült.

*Aaron*

Ma ki kellett kapcsolódnom, ezért elmentem a nyaralómba, ami egy falu eldugott helyén található. Ki kell jönni Mystic Falls-ból, és az azt követő falu mellett van egy erdő. Az erdőt megkerülve eljutunk egy kis ösvényhez, amit sövény, fák, bokrok vesznek körül. Keskeny, ezért csak gyalog, és egyenként tudnak átmenni az emberek. Így senkinek nem jut eszébe túljönni azon. Ha át küszködöd magad, akkor egy gyönyörű, virágokkal teli réten találod magad. Úgy 200 méterrel előtted csobog egy patak, mellette egy faház. Na az az én nyaralóm!

Bementem, éppen ételt csináltam amikor kopogtak az ajtón. Egy ismerős és szimpatikus lány állt a küszöb másik oldalán. Elég ismerős volt, bemutatkozott és rájöttem! Az a lány volt az, akivel tegnapelőtt futottam össze. Viccesnek tűnik, bár most elég lehangolt hangulatban találtam. Beszélgettem vele amikor sírni kezdett. Rákérdeztem, hogy mi a baj, de nem válaszolt, csak elköszönt és elrohant. Utána futottam, de mire kiértem a kunyhó mellé már sehol nem volt. 

Hogy tűnhetett el ilyen gyorsan?

Remélem tetszett!!:)) Következő rész(ek) már képek és gifek nélkül lesznek, hogy képzeletetek szabadon szárnyalhasson!:3

48. rész az időmtől függően fog kikerülni a blogra.