XXXVI. rész: Se veled, se nélküled
Amikor kinyitottam a szememet, először fel sem fogtam, hogy mi történt.
Visszahajtottam a fejemet, közben ő rám mosolygott.
Hirtelen amikor felfogtam, hogy az egész igaz volt Damon megszólalt.
- Nagyon szívesen.
- Tessék? - keltem ki az ágyból, és Damon is felkelt. Közben egyre dühösebbé vált.
- Megmentettem az életedet.
- Damon én... - próbáltam elmondani, hogy sajnálom de mérgesen közbevágott.
- Mégis mit képzeltél? Hogy megmenthetsz engem? Én már 1000 évet is éltem, te még csak 18-at!
- De Damon nem bírod felfogni, hogy szeretlek?! Segíteni akartam! Nem hagyhattam, hogy miattam meghalj! Inkább én áldozom fel az életemet!
- Nem hiszem el, hogy hogyan lehet valaki ennyire idióta! - dühöngött Damon, én pedig csak rémülten néztem rá. Ismét könnyek szöktek a szemembe, de ezúttal még türtőztettem magam. Damon észrevette, hogy nagyon féltem tőle abban a pillanatban, ezért egy fokkal halkabban beszélt.. De még mindig kiabálva. - Hogyan hihetted, hogy megmenthetsz?
- Életben vagy nem? - próbáltam menteni a még menthetőt. Damon meg akart szólalni amikor én kezdtem neki dühösen: - Szerinted nekem nem lehet véleményem azért mert te vámpír vagy? Nekem nem lehetnek döntéseim? Én nem lehetek önálló?!
- Én nem ezt mondtam Elena.
- De ezt jelentette!
- Nem! Nem arra céloztam, hogy nem lehetnek döntéseid! De nem velem kapcsolatban!
- És te miért hozhatsz olyan döntést, hogy feláldozod az életedet az enyémért?
- Az más... - próbált mentegetőzni, de ezúttal én álltam a sarkamra és vágtam közbe.
- Miben különbözik? Mondd meg őszintén! Miben? - Damon nem szólt egy szót sem egy darabig. Utána pedig elterelte a szót.
- Eleve baromság volt odajönnöd! Mondtam, hogy nem jöhetsz! Tudtam, hogy bajba fogsz keveredni és ettől akartalak megvédeni. - beszélt még 1 fokkal ismét hangosabban Damon.
- Miért akarsz te engem megvédeni? Szerinted nem tudok magamra vigyázni?!
- Most bizonyítottad be, hogy nem!
Itt látszott rajtam, hogy már nagyon kivagyok. Könnyekkel megtelt szemekkel hagytam faképnél Damon-t, és zárkóztam be a fürdőszobába. Már egy negyed órája voltam bent, amikor Damon aggódni kezdett, és kopogott az ajtón.
- Hagyj békén! - kiabáltam ki.
- Elena, gyere ki!
- Csak hagyj békén!
- Elena! - dörömbölt az ajtón Damon
- Hány nyelven mondjam még? Laß mich in Ruhe, Leave me alone, Szállj le rólam! Felfogtad?
- Elena figyelmeztetlek, hogy ha nem jössz ki 10 másodpercen belül, akkor betöröm az ajtót. Nem viccelek! Tíz - kilenc -
- Úgy sem mered!
- Hat - öt - négy
- Damon! - ijedtem meg amikor már háromnál tartott, de még vonakodtam, hogy megtenné.
- Kettő - egy. - ekkor beakarta törni az ajtót, de megelőztem és kinyitottam. Ott álltam vörösen izzó szempárral, könnyekkel az arcomon. Mielőtt ezt Damon észrevette volna így szólt:
- Jó döntés. - halkult el a végére, és lágyult meg a szíve látványomra. Csak néztünk egymásra... Már éppen hozzám készült szólni amikor megint elsétáltam mellette, de ezúttal a szobámba mentem aminek már nem zártam be az ajtaját.
Damon odajött hozzám, és megfogta a kezem. Felemelte az arcomat gyengéden, aztán óvatosan letörölte a könnyeimet. Ekkor a szemembe nézett.
- Ne hozz többet ilyen borzasztó helyzetbe! - mondta halkan, de határozottan, és megölelt. Egy két perc csönd után Damon leült az ágy egyik szélére, én pedig a másikra.
- Damon.... - kezdtem bele a mondanivalómba - Megmentetted az életem... Megint. - mondtam, aztán pár másodpercnyi szünetet tartottam. - Köszönöm.
Damon egy szót sem szólt, csak csendben ült. Hallgattunk mind a ketten. Nagyon kínos csend volt, amilyen még sohasem. Teljesen felültünk az ágyra és csak egymás szemébe néztünk. Merítettem egy kis bátorságot és megfogtam a kezét.
A szemébe néztem, és ameddig csodáltam azt a gyönyörű kék szempárt, ahogyan csillog a fényben belekezdtem a mondanivalómba.
- Kérlek... Bocsáss meg! - mondtam és ismét könnyezni kezdtem.
- Elena! Megbocsátottam. Oké? Csak ne sírj! - törölte le a könnyeimet az arcomról.
- De... - álltam fel az ágyról és hátat fordítottam Damon-nek. - Nem utálsz engem?
- Butaság volt odajönnöd, még mindig így gondolom, de soha, SOHA nem tudnálak téged utálni! - jött utánam Damon. Megfordultam, és csak néztem rá. Abban a pillanatban megcsókolt.
Annyira csodálatos volt. Szenvedélyes, gyengéd, romantikus pillanat .., és azt kívántam bár sose érne véget. Amikor kinyitottam a szemem csak döbbenten néztem rá.
- Szeretlek, Elena! - mondta én pedig annyira meghatódtam, hogy egy szó sem csúszott ki a számon. Végre, végre talán boldog lehetek. Talán tényleg... Ennyi szenvedés után végre Damon viszonozza az érzéseimet, és talán lehet közöttünk valami.- Tetszik a műsor? - kérdezte Damon és az ajtó felé fordult. Klaus volt ott.
- Milyen romantikus. - nevetett fel.
- Mit akarsz?
- Emily látni akarja, hogy Elena tényleg épségben van-e, de nem engedtem el, csak ha vele vagyok.
- Elena! - jelent meg a szobám ajtajában Em.
- Emily! - futottunk egymás felé és megöleltük egymást.
- Jól vagy? - kérdezte Em aggódó tekintettel, bár látszott a megkönnyebbülés az arcán.
- Igen... Már semmim sem fáj.
- Nagyon buta vagy, ugye tudod?
- Nem képzelted, hogy majd nyugisan heverészek a Mikaelson házba, miközben téged kínoznak?! - vetett rám egy szokásos pillantást, és aztán rám mosolygott. Ezután hirtelen témát váltott.
- És most akkor ti ketten...?
Itt ránéztem Damon-re...aki egy szót sem szólt. Ezt úgy értelmeztem, hogy nem akar tőlem semmit sem. Ismét elfoszlott az álom, hogy mi ketten EGYÜTT boldogok lehetünk, de azért még reménykedtem. Elkeseredetten válaszoltam Emily-nek.
- Ez... Csak egy csók volt. Semmi több. - hajtottam le a fejemet, és Damon-ön látszott, hogy ez kicsit fáj neki. Bár én nem láthattam, hiszen háttal álltam neki.
- Magunkra hagynátok minket? - kérdezte Em, ezzel óvatosan célozva arra, hogy lépjenek le a többiek. Amikor kimentek a szobából egyből belevágott a közepébe. - Elena...
- Tudom, hogy nem rajongasz azért mert szeretem Damon-t, és nem szereted ha a közelemben van, de többször is megmentette az életemet, és mindig számíthatok rá. Szeretem őt Emily. - mondtam, és Damon mindent hallott odalent.
- Ha szeret miért mondta, hogy csak egy csók volt? - szórakozott jól Klaus.
- Ha ennyire vicces kedvedben vagy haza is mehetsz! - mondta, és közben próbált higgadt maradni Damon.
- Nyugalom. - mosolygott Klaus. - Inkább mondd el, hogy mi a bajod.
- Semmi. - jelentette ki Damon úgy, hogy csak annak tűnt fel, hogy hazudik aki nagyon jól ismeri őt. Klaus idetartozott.
- Szerelmi probléma. Tragikus. - fogta fel még mindig könnyedén a dolgot Klaus. Aztán komolyra fogta a szót. - Háromszor annyit éltem, mint te. Szerinted nem értek szerelmi csalódások engem is?! Nem sokszor beszéltem róla én sem. Egyszer elmondtam Matt-nek az egyik csalódásomat, és kibeszéltük a dolgot. Sokkal jobb lett.
- És most elvárod tőlem, hogy lelkizzek neked? Komolyan... Ennyire nem ismersz?
- Egyszer kipróbálhatnád. - mondta Klaus.
Közben mi odafent beszélgettünk Em-mel.
- Nem kell lebeszélned Damon-ről. Nem fogok lemondani róla! Azt mondta, hogy... - elakartam mondani, hogy azt mondta nekem szerelmes belém, de Emily közbevágott.
- Elena! Nem akarlak lebeszélni róla!
- Tudom, tudom... Várj, mi?!
- Nem akarlak lebeszélni róla.
- Elraboltak az ufók? Vagy te is egy földönkívüli vagy? Mit tettél Emily-vel?? - lepődtem meg. És egyszerre felnevettünk.
- Szerintem jobbá teszed Damon-t, és bár nem örülök neki, de ha neked ez a döntésed, ...akkor muszáj vagyok elfogadni. Ráadásul mellette tényleg biztonságban vagy. Az életét kockáztatta a tiédért, és mindenáron meg akart menteni. Szerintem tényleg szeret téged.
- Halálosan szerelmes vagy Elena-ba. - szórakozott még mindig Klaus.
- Ez őrültség... - mentegetőzött Damon, letagadott mindent. Illetve csak próbálta.
- Őrült-e vagy sem, ez a fajta szerelem sosem hal meg. - váltott komolyra Klaus ismét.
Damon egy szót sem szólt. Csak döbbenten nézett Klaus-ra.
Emily ezt mind meghallotta, hiszen ő is vámpír.
- Elena... Beszélned kéne Damon-nel.
- És mégis mit mondjak neki? Szeretlek, lennél a barátom?! Nem fogok megalázkodni előtte.
- Túl büszke vagy Elena! Ez a 21. század!
- De komolyan. Mit mondjak neki?
- Mindent. Mondd el, hogy mit érzel iránta. Mondd el, hogy neked sokat számít az a csók.
- Mi van ha elszúrom?
- Ugyan miért szúrnád el? - kérdezte, én pedig csak felhúztam a vállamat. - Biztos vagyok benne, hogy Damon is ugyan azt érzi amit te!
Megfogta a kezem és szó szerint lecibált a lépcsőn.
- Klaus, nekünk most... Mennünk kell. - siettette Em, és megölelt engem. Közben a fülembe súgta:
- Sok szerencsét! - és adott egy puszit az arcomra.
Elmentek, én pedig egyszerre kezdtem bele Damon-nel a beszédbe.
- Elena! - Damon!
- Kezd csak te. - mondta.
- Beszélni szeretnék veled egy számomra nagyon fontos dologról.
- Igen én is. Az a csók az előbb..
- Számodra semmit sem jelentett? És amit utána mondtál? Damon. - nem hagytam befejezni Damon mondatát, mert féltem a válasz borzalmas lesz.
- Elena. Az a csók nekem (...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése